Rekord számú vendégmegkeresést kezeltek a Tourinform irodák az idei év első három negyedévében
A Tourinform irodák idén szeptemberig több mint 1,5 millió vendégmegkeresést kezeltek, ami 200 ezerrel több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A november 5-én megrendezett Országos Tourinform Találkozón a hálózat fejlesztéseiről, a digitális tudatosság fontosságáról és a jövőbeli stratégiákról is szó esett – írja a Turizmus.com.
A rendezvény megnyitóján Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója elismeréssel szólt a Tourinform hálózat jelentőségéről, amelyet unikálisnak nevezett az európai turisztikai szektorban. Rámutatott, hogy a hálózat tagjai a hazai turizmus nélkülözhetetlen szereplői, akik közvetlen kapcsolatban állnak több ezer turisztikai szolgáltatóval, segítve a turisztikai kínálat széles körű elérhetőségét és versenyképességét.
Molnár Anita, a Tourinform koordinációs irodavezetője is beszámolt a hálózat sikereiről. Elmondása szerint az irodák teljesítményértékelő rendszere alapján a hálózat átlagos teljesítménye 2 százalékponttal nőtt az előző évhez képest, és az irodák közel egyharmada 90% feletti eredményt ért el, míg hat iroda 100%-os teljesítményt nyújtott. A jövőben célkitűzés, hogy a vendégelégedettséget digitálisan, rendszerszinten is nyomon kövessék.
A Tourinform irodák fejlődését az egymilliárd forintos kormányzati támogatás is segíti, amely 41 iroda számára nyújt forrást. Ennek eredményeként 16 iroda teljesen megújult, míg 25 további iroda jelentős fejlesztéseket hajthat végre a vendégélmény növelése érdekében.
A találkozón szakmai előadások is segítették a tourinformosokat abban, hogy lépést tartsanak a digitális fejlődéssel. Somló András, a Budapest Park innovációs menedzsere az MI turizmusmarketingben rejlő lehetőségeiről tartott előadást, míg Dr. Papp-Váry Árpád branding szakértő a célközönség pontosabb meghatározására ösztönözte a résztvevőket. Emellett a magyar EU-elnökség turisztikai rendezvényeinek eredményeiről, a Turizmus Ágazati Támogatási Program fejleményeiről és a „Magyarország Kincsei” ernyővédjegy rendszerről is tájékozódhattak.
A rendezvény keretében hagyományosan elismerésben részesítették azokat a kollégákat is, akik 5, 10, 15, 20 és 25 éve tevékenykednek a Tourinform irodákban, hozzájárulva a hálózat sikeréhez és a hazai turizmus fejlődéséhez.
Kapcsolódó cikkeink
Turisztikai kisvállalkozásokat támogató digitális kompetenciaközpontot hoznak létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: módosultak az utasbiztosítások feltételei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordösszegeket költünk a Black Friday akciók során, a bértranszparencia több mint megfelelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
