Rekord összegű támogatás a rászoruló gyermekek felzárkóztatására
Több mint 50 millió forint gyűlt össze a Tesco áruházakban értékesített adománykuponokból az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves Kapaszkodó programjának támogatására. Az áruházlánc vásárlói ezzel több mint 30 százalékkal túlszárnyalták a tavalyi eredményeket, a befolyt összeg pedig 10 ezer gyermek egyheti étkezését fedezi vagy 5 ezer gyermeknek biztosít közösségi élményt. Olyan nehéz körülmények között élő gyerekek kaphatnak így segítséget, akik egyébként nem indulhatnának társaikkal egyenlő esélyekkel az életben.

A legtöbb, összesen 11 ezer adománykupon a mátészalkai Tesco hipermarketben kelt el
2024. május 13. és június 16. között összesen több mint 200 ezer adománykupont értékesítettek a Tesco munkatársai az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programjának kedvezményezettjei támogatására. Az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként a Tesco áruházak vásárlói ezáltal összesen több mint 50 millió forinttal támogatják a szervezet egész éves munkáját, amelynek keretében több mint 3000 nehéz helyzetben lévő gyermek felzárkóztatását segíti.
A legtöbb, összesen 11 ezer adománykupon a mátészalkai Tesco hipermarketben kelt el, és egy híján ugyanannyit (5149, illetve 5148 darabot) vettek a budapesti Megapark üzletbe, valamint a mosonmagyaróvári Szent István király u. 44. szám alatti Tesco Expresszbe betérők, akik így a második, illetve harmadik legnagyvonalúbb adakozók a Tesco hálózatban.
„15 éve veszünk részt stratégiai partnerünk, az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő akcióiban, hogy munkatársainkkal és vásárlóinkkal együtt támogassuk a hátrányos helyzetű gyermekek esélyeinek kiegyenlítését. Rendkívül nagy öröm számunkra, hogy a tavalyi 38 millió forintos támogatást jelentősen túlszárnyalva idén több mint 50 millió forinttal járulhatunk hozzá a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez. Köszönöm vásárlóinknak és kollégáimnak azt a hatalmas önzetlen támogatást, amely lehetővé teszi, hogy a szervezet különféle formában nyújtson kapaszkodót az év során a gyermekeknek. Hogy ez mekkora segítséget jelent, azt jól mutatja, hogy az összeg 3333 gyermek egyhavi fejlesztő foglalkozását vagy akár 10 ezer gyermek egyheti étkezését biztosítja”
– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója elmondta:
„A Tescóval együttműködésben töltött másfél évtized alatt egy egész generációnyi gyermek nőtt föl, akik mára már az általános iskolát is befejezték. Közülük sok ezer rászoruló gyermeket tudtunk az áruházlánc kiemelkedő támogatásának köszönhetően segíteni a felzárkózásban. Hisszük, hogy azok a kapaszkodók, amiket nyújtunk, meghatározó támaszt jelentenek a szegénység okozta hátrányaik leküzdéséhez. Az első szavunk a köszöneté, hogy a Tesco ennyi ideje áll elkötelezetten mellettünk és példamutató módon segíti céljainkat! Köszönet illeti az áruházlánc minden dolgozóját, aki részt vett a mostani akcióban és hálásak vagyunk a vásárlóknak, akik az adománykuponok megvásárlásával csatlakoztak az összefogáshoz!”
Kapcsolódó cikkeink
A kollégák elkötelezett munkájának köszönhetően a Tesco 73 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >