Rekord mennyiségű jegeskávé fogyott az idei nyáron
A Tutti Élelmiszeripari Kft. két legkedveltebb nyári terméke, a jegeskávé italpor és a fagylaltpor is sikeresen teljesített. A jegeskávéból csak az idén eddig összesen 16%-kal többet értékesítettek, mint tavaly a teljes év során. A fagylaltpor az év első nyolc hónapjában* a cég éves forgalmának 21%-át tette ki.
A rábapatonai székhelyű cég ebben az időszakban 1,85 milliárd forint forgalmat ért el.
A 2015-ben nemzetközi díjat nyert TUTTI Jegeskávé italpor már az idei első nyolc hónapban* közel 10 000 csomaggal többet értékesített, mint a tavalyi év során összesen (és közel 1,5-szeresét a 2011-es mennyiségnek). Csak az idén eddig összesen 580 000 poharat töltöttek meg a tejjel elkészíthető frissítővel. Ez jelenleg 16%-kal magasabb a tavalyi éves értékesítésnél és várhatóan eléri a 20%-os növekedést az év végére. A jegeskávé italpor webshop-on keresztül történő eladása is jelentősen, hatszorosára nőtt az előző évhez viszonyítva.
A TUTTI fagylaltpor eladás az idén nyár végéig* 457 tonna volt, ami már most 7%-kal túlszárnyalta a 2014-es évi teljes forgalmat – és ha kedvező az időjárás, ez az emelkedés szeptember végére elérheti akár a 9-10%-ot is. Idén eddig 25 620 000 (5 dkg-os) gombóchoz elegendő TUTTI fagylaltpor fogyott, hiszen az ország legtöbb cukrászdájában kapható fagylaltok alapanyagául ez szolgál. Az elmúlt közel 30 évben a trendeket a meglepően konzervatív ízlés jellemzik: a top 5 tejes (vanília, csokoládé, puncs, tejszín, kókusz) és gyümölcsös (citrom, eper, málna, alma, sárgabarack) ízek iránti keresletben nincs változás. Évente különleges ízek jönnek-mennek, extrém újítások születnek, a 3 éve megjelent TUTTI kékszőlő ízesítés azonban kivételt képez, mert előkelő pozícióját továbbra is tartja.
A hazai élelmiszeripar egyik meghatározó vállalatának alapító-ügyvezetője, Prohászka Ottó a mai sajtótalálkozón elmondta: „a különleges táplálkozási igények kielégítését tűztük ki egyik legfontosabb célunknak, vagyis fokozott figyelmet szánunk a csökkentett energiatartalmú, a glutén- és laktózmentes termékekre, valamint a funkcionális élelmiszerekre, amelyekre a világon egyre nagyobb igény keletkezik.” Az elsősorban poralapú élelmiszereket gyártó és forgalmazó magyar családi vállalkozás jövőbeli terveiről a cégvezető elmondta: folytatják a több lábon állás stratégiáját, továbbra is széles termékportfolióval terveznek, bővítik értékesítési csatornáikat és még nagyobb hangsúlyt helyeznek az exportpiacok megerősítésére.
A Tutti Kft. 2015-re 4 milliárd forint árbevétellel tervez.
Kapcsolódó cikkeink
A sport mint stratégiai márkaélmény
Ma már a sport messze nem pusztán szponzorációs felület: komplex,…
Tovább olvasom >Szörpök az árviharban
A szörpök piaca dinamikus változásokon megy keresztül, amit a fogyasztói…
Tovább olvasom >Hamar felrázta magát a jegeskávé
Inkább kevesebbszer tettek kosarukba jegeskávét a vásárlók tavaly, minthogy lefelé…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >