Rekord krumplitermést takarítottak be Székelyföldön
Az 1989-es rendszerváltás utáni legnagyobb burgonyatermést takarítanak be idén Székelyföldön, Kovászna megyében 28 tonnás, Hargita megyében 26,3 tonnás hektáronkénti átlagos hozamot jegyzett a megyei mezőgazdasági igazgatóság.
Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője az MTI-nek kedden elmondta: a megyében 13878 hektáron termesztettek burgonyát, melynek eddig mintegy nyolcvan százalékát takarították be, hektáronként 28 tonna körüli átlaghozam mellett, szemben a korábbi évek 20-22 tonnás átlaghozamával. A kiemelkedően jó termést a kedvező időjárási viszonyoknak tulajdonította.
A burgonya kilónkénti felvásárlási ára 0,35 és 0,45 lej (24-30 forint) között mozog. Az igazgató szerint várhatóan egy keveset még emelkedik az ár, amikor nem lehet már a mezőről vásárolni. Hozzátette: Kovászna megyében mintegy 65 ezer tonna krumpli szakszerű tárolására van kapacitás, és emellett a gazdák pincéiben is jelentős mennyiséget tudnak tárolni, ám az idei termés meghaladja a 300 ezer tonnát.
Rekordtermésről számolt be kedden az Agerpres hírügynökségnek Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője is. Az igazgató elmondta: a megyében 8250 hektáron termesztettek krumplit, és azokon a területeken, ahol végeztek a betakarítással, 26,3 tonnás hektáronkénti hozamot értek el. A szakember hozzátette, az idén sokkal szárazabb Gyergyói-medence gyengébb termése rontotta az átlagot, mert a Csíki-medencében 35 tonnás hektáronkénti hozamot is mértek. (Gazda Árpád, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >Hogyan táplálkozzunk kánikulában? – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tanácsai
A nyár a lazítás, a nyaralás, a szabadtéri programok időszaka…
Tovább olvasom >ESET: pszichológiai manipulációval csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából
Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat…
Tovább olvasom >