Rekord félévet zárt a bécsi turizmus

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 07. 24. 10:04

Minden korábbinál jobb első félévet zárt a bécsi idegenforgalmi ágazat a vendégéjszakák számát tekintve – közölte a bécsi turisztikai hivatal szerdán egy sajtótájékoztató keretében.

Mintegy 5,7 millió vendégéjszakát regisztráltak januártól június végéig az osztrák fővárosban, ami 3 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában volt – mondta el Norbert Kettner, a Wien Tourismus igazgatója. A vendégek 80 százaléka külföldről érkezett a városba.

Elsősorban a három legfontosabb küldőországból könyvelhetett el növekedést Bécs. Németországból érkezők 34 ezerrel (3 százalékkal), a belföldi szállóvendégek 26 ezerrel (2 százalékkal), a harmadik legfontosabb piacról, Oroszországból érkezők pedig 44 ezerrel (14 százalékkal) több vendégéjszakát töltöttek Bécsben, mint a 2012 első félévében. A három ország együttesen a vendégéjszakák mintegy felét tette ki.

Ugrásszerűen, 29 százalékkal megnőtt a dél-koreai utazók érdeklődése Bécs iránt. A turisztikai hivatal ezért 2014-ben többek között ezen a piacon folytat majd kiemelt reklámtevékenységet.

A Tourmis osztrák turisztikai adatbázis adatai szerint a magyar vendégéjszakák száma májusig mintegy 61 ezer volt, mintegy 15 százalékkal haladta meg az előző évit.

A bécsi szállodák bevétele egy százalékkal emelkedett az előző évihez képest, 213 millió eurót tett ki. A tényleges nyereség statisztikai összehasonlítására az idén bevezetett adózási változások miatt még nincs lehetőség, de a Wien Tourismus nem számít számottevő különbségre a 2013-as és 2012-es adatok között.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink