Rekord az idei Erzsébet-táborok programjain
Minden eddiginél több, mintegy százezer gyermek vehet részt idén az Erzsébet-táborok programjain – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Fonyódligeten, a balatoni Erzsébet-táborok zárása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin elmondta: tíz hét után véget érnek az idei nyári Erzsébet-táborok a Balatonnál. Fonyódligeten és Zánkán ezen a nyáron mintegy huszonhatezer gyermek üdülhetett hatnapos, ötéjszakás táborokban napi ötszöri étkezéssel és változatos programokkal.
Jelezte: a napközis táborokban országszerte ötszáz helyszínen ötvenötezer gyermek kapcsolódhatott ki lakóhelyének közelében. A napközis táborok iránt jelentős igény mutatkozott – tette hozzá az államtitkár.
Elmondta azt is: a balatoni és a napközis táborok mellett az Erzsébet-táborok év közbeni rendezvényeivel együtt – köztük például tavaszi és őszi osztálykirándulásokon, gyógyuló táborokban, karácsonyi eseményeken – összesen mintegy százezer gyermek számára szervez programokat az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány.
Novák Katalin arról is beszélt: huszonhatmilliárd forint központi költségvetési forrásból újul meg a következő években a fonyódligeti és a zánkai Erzsébet-tábor. Fonyódligeten új épületeket húznak fel, Zánkán pedig jelentős felújításon esnek át az épületek. Emellett mindkét helyszínen a környezet, a vízpart és a játszóterek is megújulnak, korszerű körülményeket biztosítva a táborozóknak. Hangsúlyozta, a munkálatokat úgy ütemezik, hogy azok a táboroztatást ne zavarják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Idén csaknem 130 ezer gyerek vesz rész az Erzsébet-táborok programjain
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Százharmincezer gyermek táborozhat idén az Erzsébet-táborokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >300 000 forint fölött a kezdőbér az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >