Reklámszövetség: nem kerül a parlament elé a reklámadóról szóló javaslat a tavaszi ülésszakban
Nem kerül a parlament elé a reklámadóról szóló javaslat a tavaszi ülésszakban – közölte a Magyar Reklámszövetség csütörtökön a honlapján.
A közlemény szerint a tervezett reklámadóról csütörtökön lett volna esedékes a következő egyeztetés, azonban a Miniszterelnökség azt a tájékoztatást adta a Magyar Reklámszövetségnek, hogy a tervezett adót tartalmazó jogszabály a tavaszi ülésszakban nem kerül a parlament elé. Ennek megfelelően az egyeztetések ősszel folytatódnak, amennyiben a kormány úgy dönt, hogy újra napirendjére tűzi a tervezett adó elfogadását.
A közlemény emlékeztet, hogy a kormány és a reklámszövetség az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett a médiavállalkozásokat sújtó tervezett adóról. A tárgyalásokban széleskörű iparági összefogás eredményeképp részt vett az összes érintett szakmai szervezet.
A reklámadó tervezett bevezetéséről Orbán Viktor május 22-én Brüsszelben beszélt először újságíróknak. A Nemzetgazdasági Minisztérium május 24-én tette közzé a reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat munkapéldányát a honlapján.
A kommunikációs iparágat tömörítő szakmai szervezetek ezután egyeztetést javasoltak a kormánynak. Az egyeztetéseket Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezeti.
A törvényjavaslat munkapéldánya szerint az adó alanya a reklám közzétevője, alapja a reklám-közzétételi tevékenységéből származó adóévi nettó árbevétel. Adóköteles lenne a külföldi illetőségű szervezetek belföldi fióktelep útján végzett reklám-közzétételi tevékenysége is.
Az adó mértéke sávosan emelkedne, az 1 milliárd forint alatti részre 0 százalék, 1-5 milliárd forint között részre 1 százalék, 5-10 milliárd forint közötti részre 10 százalék, az ezt meghaladó részre 20 százalék lenne. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >