Reklámözönnel árasztja el Kína a focivébét
Ugyan a kínai válogatott nem jutott ki a világbajnokságra, de a vállalatokat ez nem tántorította el attól, hogy óriási pénzeket fizessenek a reklámokért. Az esemény remek lehetőséget biztosít a nyugat számára eddig kevésbé ismert kínai cégek számára, hogy a globális piacon is nevet szerezzenek maguknak.
A világbajnokság 12 hivatalos szponzora közül négy kínai. A pályák mellett elhelyezett hirdetőtáblákon gyakorlatilag folyamatosan láthatóak ezeknek a vállalatoknak a nevei.
Összességében elmondható, hogy a kínaiak költöttek a legtöbbet marketingre a világbajnokság alatt, összesen 800 millió dollárt.
A reklámkampány állítólak Hszi Csin-ping tervének része, amellyel a kínai vállalatokat szeretné elindítani a globalizáció útján, ráadásul ő is hatalmas focirajongó. Emellett a cégek vállalatok haza is üzennek azzal, hogy megmutatják, hogy mostanra már világmárkává válltak.
Közülük a legnagyobb erőket a Wanda mozgósítja, amely a FIFA hivatalos partnerei között is szerepel. A Wanda az utóbbi időben komoly felvásárlásokat hajtott végre. Megvettek egy amerikai moziláncot, egy madridi focicsapatot, hoteleket és más ingatlanokat. Azonban a vállalat meglehetősen nagy tartozásokat halmozott fel és mostanában nehezen tudnak tőkét bevonzani.
Mellettük a Vivo, a Toshiba, a Hosense is nagy összegeket költött reklámokra, de olyan kínai vállalatok nevei is láthatóak, mint a Diking és a Yadea. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Kína szigorítja a livestream kereskedelem ellenőrzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő nem Made in China – Kína helye a világgazdaságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >