A reklámadó megszüntetését kérik a szakmai szervezetek
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei szerint a reklámadót haladéktalanul meg kell szüntetni, és elutasítják a kormány reklámadó fenntartására vonatkozó szándékát, valamint a reklámadó mértékének emelését – közölték a szövetségek az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben.
Az MRSZ mellett a közleményt aláíró 11 szakmai szervezet fenntartja eddigi álláspontját, hogy a reklámadót meg kell szüntetni, ezzel összhangban elfogadhatatlannak tartják a reklámadó 7,5 százalékra emelését – a jelenlegi 5,3 százalékról -, és kérik a kormányt a reklámadó kivezetésének iparági egyeztetésére.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerdán bejelentette: a tervezett 9 százalék helyett 7,5 százalék lesz a reklámadó mértéke. Addig akarják fenntartani a 7,5 százalékos szintet, amíg nem teljesítik azt az európai uniós kötelezettséget, amely a korábban a költségvetésbe befolyt reklámadóbevétel visszafizetését írja elő. Arra a kérdésre, hogy ez meddig tarthat, azt válaszolta, hogy körülbelül négy évig. Ha a visszafizetés megtörtént, utána „újra lehet gondolni” – jelezte.
Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke a közlemény szerint kiemelte: még pontos törvénytervezetet nem láttak, de az MRSZ a magyar gazdaság érdekeivel ellentétesnek látja a reklámadó létét. Ugyanakkor előre mutatónak tartja, hogy a kormány a reklámadó megjelenése óta először tett az adónem kivezetésére vonatkozó kijelentést.
A reklámszövetség közölte: az árbevételre vetített rendkívül magas adókulcs már 2018-tól a jelenlegi profitrátáknál nagyobb terhelés-növekedést okozna a piaci alapokon működő médiumoknál, ezzel veszteséges működésre, vagy érdemi költség-, és ezáltal színvonal- vagy szolgáltatás csökkentésre kényszerítené őket. Mindez az MRSZ által korábban is hivatkozott reklámgazdasági hatástanulmány szerint a teljes nemzetgazdaságot hátrányosan érinti.
Hozzátették: a tervezet elfogadásának várhatóan egyaránt vesztesei lesznek a szabad médiapiac szereplői, a társadalom egésze és a kormányzat is, míg egyedüli nyertesei a reklámadó-fizetési kötelezettségek alól de facto eddig is mentesülő globális szereplők lesznek. A magyar kiadók ezt az indokolatlan versenyhátrányt nem képesek ellensúlyozni, éppen ezért nem is tudják tolerálni, az ellen a jövőben minden lehetséges fórumon fel kívánják emelni szavukat. Ugyanakkor a közterületi médiát további különadó is terheli, így a megemelkedett reklámadóval együttesen ez a szegmens szinte ellehetetlenül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MRSZ: szakmai állásfoglalás „A közélet átláthatóságáról” szóló törvénytervezetről
Lépett a Reklámszövetség: állásfoglalást juttatott el a döntéshozókhoz. A Magyar…
Tovább olvasom >Egészséges növekedést produkált a rendezvényszektor 2024-ben
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei, illetve partnerei 2025. március…
Tovább olvasom >Novák Pétert a Magyar Reklámszövetség új elnöke
A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >