Reklám Önszabályozásért Nagydíj Koltay Andrásnak
Az Önszabályozó Reklám Testület által alapított díjat első alkalommal Megyer Örs, az ÖRT húsz éven át volt elnöke kapta. Ebben az évben Koltay András vehette át a Reklám Önszabályozás nagydíjat, a reklám társszabályozás hazai bevezetésében szerzett érdemeiért.
Az Önszabályozó Reklám Testület által alapított Reklám Önszabályozásért Nagydíjat olyan személy kaphatja meg, aki sokat tett a reklám önszabályozás elveinek és gyakorlatának fejlesztéséért és elfogadtatásáért. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Koltay András szerepe meghatározó volt a magyar jogrendben példa nélkül álló társszabályozási rendszer törvényi bevezetésében. A jogszabály elfogadása után pedig a médiahatóság és a társszabályozásban érintett szakmai szervezetekkel való együttműködés kereteinek kialakításáról szóló tárgyalásokat vezette. Miután a Médiatanács tagjaként lejárt a mandátuma, az Önszabályozó Reklám Testület választmánya úgy döntött, hogy tevékenységéért Koltay Andrást a testület nagydíjával tünteti ki. A díjátadására az ÖRT éves közgyűlésén, virtuális formában került sor.
Megyer Örs a díj átadásakor mondott laudációjában kiemelte, hogy a médiahatósággal folytatott tárgyalások során Koltay András személyében mindig rendkívül korrekt és nyitott tárgyalópartnerre találtunk. A társszabályozási tárgyalásokat nagy szakértelemmel, az érvekre és aggályokra is figyelve, türelmesen vezette. Folyamatos támogatása mellett elvitathatatlan érdeme volt az ÖRT ismertségének és elismertségének alakításában.
Koltay András válaszában emlékeztetett arra, hogy a 2010-es médiaszabályozás új reklámozási lehetőségeket vezetett be, tágította a piac működésének lehetőségeit, és a szabályozás előkészítésében milyen fontos partner volt az Önszabályozó Reklám Testület. Elismerően szólt a magyar reklámipar önszabályozásának fejlettségéről.
Az állami szervek és az iparági szereplők hatékony együttműködésén alapuló társszabályozás lesz a nem is olyan távoli jövőben a nyilvánosság szabályozásának új paradigmája – zárta köszönőbeszédét Koltay András.
Kapcsolódó cikkeink
Kié a bizalom? – így változik a hazai influencerpiac
A magyar internetezők kétharmada rendszeresen fogyaszt influencertartalmakat, de egyre tudatosabban…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >