Régiók Kincsei – hazai finomságok a SPAR polcain
Hazai kistermelők piacra jutását segíti a SPAR Magyarország a Régiók Kincsei programjával, amelynek keretében már több mint 500, honi vállalkozás által előállított termék található az üzletek kínálatában, a legkülönbözőbb termékkategóriákban.
A SPAR Magyarország 2021-ben indította el Régiók Kincsei programját a helyi kistermelők kiváló minőségű, kézműves termékeinek piacra juttatása érdekében. A vállalat hat megyei jogú városban, – Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsett és Győrben – valamint Budapesten alakított ki olyan központokat, ahol mikro- és kisméretű vállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék az adott régió számára értékesíteni tudják termékeiket. A SPAR csak Magyarországon gyártott, lehetőleg hazai alapanyagból készült termékeket válogat be a programba, amelyeknél fontos, hogy kötődjön az adott régióhoz, értéket teremtsen vele a gyártója. Ezzel a helyi partnerek lehetőséget kaptak, hogy az adott régiós központ néhány tíz kilométeres vonzáskörzetéből, a szállítási láncokat lerövidítve, minél kisebb környezeti terhelést okozva tudják folyamatosan beszállítani magas minőségű termékeiket.
A vásárlók a tapasztalatok szerint megkedvelték az egyedi, jellemzően kis darabszámban készülő élelmiszereket, a vállalkozásoknak a SPAR pedig lehetőséget teremtett arra, hogy ne csak a kistermelői piacokon, hanem Magyarország egyik legnagyobb hazai üzletláncának partnereként, szélesebb közönség elé kerülve mutathassák be az általuk előállított termékeket.
A tejtermékek, tészták, borok, húskészítmények, lekvárok, mézek mellett hidegen sajtolt olajok, kézműves sörök, borok, befőttek, savanyúságok, tészták és édességek találhatóak meg a Régiók Kincsei választékában. A SPAR Magyarország jelenleg 100 beszállító több mint 500 termékét forgalmazza a program keretében. A visszajelzések szerint kifejezetten kelendőek a hagyományos technológiával előállított termékek. A vidéki termelőket és kisvállalkozásokat segítő programban résztvevő cégek együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak, és olyan kistérségekben is támogatják a munkahelyek megőrzését és a munkahelyteremtést, ahol kevésbé vannak jelen nagyobb vállalkozások.
A Régiók Kincsei program termékeit a hipermarketekben és a szupermarketekben a „piros alma” logóról ismerhetik fel a vásárlók.
Kapcsolódó cikkeink
Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Itt a SPAR QUICK AND EASY: konténerbolt, ami megváltoztatja, amit a vásárlásról gondoltunk
Van élet a stadionbüfén túl! A SPAR idén tavasszal nemcsak szurkol, hanem jelen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >