A Red Lemon Mediával dolgozik a Sörszövetség
Több körös, meghívásos tenderen a Red Lemon Mediát választotta a Magyar Sörgyártók Szövetsége a Sör mi több eseménysorozat kommunikációs partnerének.
2017. március 1-től a Red Lemon Media látja el a Sör mi több program PR, social media és eseményszervezési munkálatait. A hazai sörkultúra fejlesztését középpontba helyező kezdeményezés keretében már az elmúlt években is számos sikeres rendezvény és program valósult meg, így többek között az Év Sörkorcsolyája verseny, vagy a Sörgasztronómiai Hét, amelyek a sikerre való tekintettel idén is jelen lesznek, sőt még szélesebb palettával szerepelnek a 2017-es tervekben. Ezen programok kommunikációs feladatai mellett számos esemény, program, fesztivál-jelenlét koncepciójának megtervezése, valamint a Sör mi több Facebook és Instagram oldalak menedzselése is az ügynökség feladata lesz.
„A Red Lemon kreativitása, piaci tapasztalata és média ismerete pont az a „főzet”, amire a Sör mi többnek két év után szüksége van ahhoz, hogy még szélesebb körben terjessze az új sörkultúrát” –
mondta dr. Schillinger Attila, a Sörszövetség igazgatója.
„Nagy örömmel vágunk bele a közös munkába a Sörszövetséggel, hiszen a csapatunknak különösen inspiráló a téma. Mindig szívesen veszünk részt olyan integrált kommunikációs kampányokban, amelyek új megoldásokat kívánnak tőlünk, amelyekkel a piacot is inspirálhatjuk, ezzel együtt új kihívásokat is jelentenek. Bízom benne, hogy olyan kommunikációs megoldásokat hozunk a hazai sörgyártók szövetségének, amelyekkel a magyar sör méltó helyre kerülhet” – mondta el Hajagos Rita, a Red Lemon managing partnere.
A Red Lemon az együttműködéssel tovább erősíti FMCG ügyfélkörét, amellett, hogy a divat, sport, infokommunikáció, rendezvények és egészségügyi kommunikáció területén is folyamatosan bővül a portfóliója, valamint egyre több médiaszemélyiség választja az ügynökség Influencer Management divízióját.
Kapcsolódó cikkeink
Felvették a cseh szellemi örökség listájára a csehországi sörkultúrát
Felvették a cseh szellemi kulturális örökség listájára a csehországi sörkultúrát…
Tovább olvasom >Közel 5 milliárd euróval járul hozzá a spanyol gazdasághoz a Heineken
A Heineken 2023-ban 4,84 milliárd euróval járult hozzá a spanyol…
Tovább olvasom >Cseh sörgyárak nem szállítanak Oroszországba
A cseh sörgyárak nem szállítanak sört Oroszországba, többségük már 2022…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >