Red Bull: újra a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták
Idén is a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hétvégén sorra kerülő budapesti futamán.
A viadal hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, a pályát az eddig megszokottak szerint ismét a Duna felett, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon alakítják ki.
Besenyei Péter korábbi versenyző, a sorozat egyik ötletgazdája leszögezte, a résztvevő pilóták a világ legjobb műrepülői, nekik nem jelent extra veszélyt a híd.
„Bármi lehet veszélyes, ha nem megfelelő felkészültséggel és rutinnal állunk hozzá. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy különleges lehetőség a pilótáknak, egy kis plusz figyelmet is igényel” – jelentette ki.
A két éve visszavonult Besenyei elmondta, a versenyzés hiányzik neki, s nagyon várja a lehetőséget, hogy a viadal előtt kalibrációs repülést végezhessen a pályán, illetve bemutatót tarthasson a közönségnek. A sorozat 2003-as bajnoka bemutatta a repülés során viselt tűzálló overallját is.
Clemens Jaeger repülési és sportigazgató kiemelte, a budapesti futam különleges kihívás a pilótáknak és a szervezőknek is.
„Előbbieknek azért, mert nem csupán a pályára, hanem a Lánchíd alatti átrepülésre is figyelniük kell, nekünk pedig a folyóra telepítés jelent izgalmas feladatokat” – fejtette ki. Hozzátette, ikonikus helyszíne a vb-sorozatnak a magyar főváros, ahonnan a következő versenyhelyszínre, Kazanyba szállítják majd át a repülőgépeket.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy Magyarország már 11. alkalommal rendez futamot a Red Bull Air Race sorozatban.
„Méltán mondhatjuk, hogy ez a világ leglátványosabb futama. A belvárosi viadal kuriózum versenyzőknek, szervezőknek és nézőknek egyaránt” – fejtette ki. Hangsúlyozta, az idény a bajnokság közepén jár, hiszen a nyolc viadalból a negyedikre kerül sor Budapesten.
„Bízunk benne, hogy idén sikerül jó versenyt rendezni. Tavaly a szél és a magas vízszint nehezítette a dolgunkat, reméljük, hogy idén megfelelő lesz az időjárás” – fogalmazott Gyulay Zsolt. Kitért arra is, hogy a magyar honvédség közel száz katonája biztosítja a pontonrendszert.
A holtversenyben éllovas Martin Sonka közölte, az idei szezon elég jól alakul, de tökéletes versenyhétvégéjük nem volt még.
„Remélem, hogy ezúttal összejön, és megszerzem a második győzelmemet is” – jelentette ki a 39 éves cseh versenyző. „A szakszolgálati engedélyünk elvesztésével járna, ha engedély nélkül repülnénk át egy híd alatt. Jó, hogy erre most legálisan, ellenőrzött körülmények között van lehetőség” – mondta Sonka, aki megnyerte a szezonnyitó viadalt Abu-Dzabiban, Budapesten pedig harmadikként zárt két éve. Kiemelte, a nehézség más pályákhoz képest az, hogy kevesebb idő van rákészülni az első kapura.
A kísérőprogramokat követően a szombati szabadedzés 13.50-kor, a selejtező 16 órakor kezdődik. A vasárnapi első fordulóra 14 órától kerül sor, majd 16 órakor kezdődik a legjobb nyolc, 16.30-kor pedig a legjobb négy pilóta vetélkedése. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl nagyobb sebességre kapcsol: a Red Bull Showrun hivatalos Partnere lett
A Lidl Magyarország és a Red Bull újabb izgalmas együttműködéssel…
Tovább olvasom >Megújult ízzel és külsővel tér vissza a Red Bull Zero
Kalóriától és cukortól mentes vadonatúj ízzel indítja az évet az…
Tovább olvasom >Íme a Red Bull Ládaderbi legjobbjai
16 év után tért vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi,…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >