Red Bull Air Race: a sorozat 70. versenye lesz a budapesti a hétvégén
A sorozat történetének 70. versenye lesz a Red Bull Air Race műrepülő-világbajnokság hétvégén sorra kerülő budapesti futama, amelyen a tavaly visszavonult Besenyei Péter bemutatója mellett számos kiegészítő programmal várják a szervezők a nézőket.
A pályát az eddig megszokottak szerint ismét a Duna felett, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon alakítják ki, de Clemens Jaeger repülési és sportigazgató az esemény hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, a pilótáknak ezúttal módosított útvonalat kell teljesíteniük.
„A Duna szélessége behatárolja a lehetőségeinket, de változtattunk a lassítón, amely három különálló pilonból áll majd, kíváncsian várjuk, hogyan birkóznak meg majd ezzel a versenyzők” – nyilatkozta Jaeger, s hozzátette: az idén is látványos és fontos része lesz a pályának a Lánchíd alatti átrepülés.
„A kilencedik budapesti Red Bull Air Race lesz a 70. verseny a sorozat történetében, a különlegességét mindemellett az adja, hogy az idén ez az egyetlen futamunk, amelyet egy város szívében rendezünk meg” – mondta a sportigazgató.
Gyulay Zsolt, a szervező Hungaoring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, nagy büszkeség a számukra, hogy a műrepülő-vb visszatér Budapestre, amely a nézők és a pilóták körében is az egyik legnépszerűbb helyszín.
„Besenyei Péter nagy bánatunkra tavaly befejezte versenyzői pályafutását, de a magyar versenyen ennek ellenére láthatjuk őt egy bemutató erejéig, ezen kívül mindkét napra készültünk zenei és egyéb kísérőprogramokkal” – jelentette ki Gyulay.
Besenyei Péter kiemelte, hogy a bemutató repüléssel lehetősége lesz meghálálni a hazai közönségnek azt a szeretetet, amelyet az elmúlt években kapott.
„Maga a versenyzés hiányzik, de a hétvégéket érintő tárgyalások, szervezkedések, megbeszélések, adminisztratív és egyéb feladatok, az ezekkel járó sűrű program egyáltalán nem” – mondta Besenyei, aki jelezte, a tavaly a sorozatban is használt Corvus Racer típusú, magyar tervezésű géppel fog repülni a hétvégén, s nemcsak saját bemutatóját tartja meg, hanem a pályát is az ő repülése mellett mutatják be a nézőknek.
A Red Bull Air Race sorozatnak ez a 10. idénye, a nyolcból még öt futam van hátra, Budapest a bajnokság negyedik állomása. Az úgynevezett Master Classban a német Matthias Dolderer vezet 30 ponttal, mögötte az amerikai Kirby Chamblissnek 20, a francia Nicolas Ivanoffnak pedig 19 pontja van. Az utánpótlás-osztályban (Challenger Cup) az amerikai Kevin Coleman áll az élen 24 ponttal.
A műrepülők időmérő edzését szombaton 16 órától tartják, vasárnap 12 órakor az utánpótlás-osztály, 14 órától pedig a Master Class pilótái mérik össze tudásukat. Besenyei Péter szombaton az időmérő előtt pályabemutató repülést tart, vasárnap 13.50-től pedig saját légi bemutatójával szórakoztatja majd a közönséget. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >A HELL ENERGY is reagált az energiaitalra vonatkozó új szabályra
A magyar Országgyűlés döntése értelmében mostantól Magyarországon törvény tiltja a…
Tovább olvasom >Új szabályok az energiaitalok értékesítésében: gyerekeknek tilos, felnőtteknek biztonságos marad
Április végétől új szabályozás lépett életbe Magyarországon az energiaitalok értékesítésével…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >