Red Bull Air Race : A hétvégén ismét Budapesten a mezőny
Szombaton és vasárnap rendezik a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hagyományos, budapesti viadalát, amely az idei vb negyedik állomása.
A légi Forma-1-nek nevezett verseny hétfői sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a Forma-1 mellett a Red Bull Air Race a másik államilag támogatott verseny, s szerinte ez az egyik legjobb reklámja és turistákat vonzó eseménye a magyar fővárosnak.
Clemens Jaeger versenyigazgató emlékeztetett, hogy két éve Budapesten az időjárás viszontagságaira is reagálniuk kellett, gyors döntéseket kellett hozniuk. Hozzátette, hogy víz felett máshol is rendeznek versenyt, ám a folyó feletti repülés egy belvárosban, egészen más hozzáállást igényel a szervezőktől és a versenyzőktől is.
„Nem könnyű az emberekkel teli belvárost motorsport színhellyé alakítani. Munkánkhoz nagy segítséget kapunk a Magyar Honvédségtől, amely nélkül nem lehetne megvalósítani az eseményt, mert naponta kell felépíteni és lebontani a pályát” – mondta a versenyigazgató kiemelve, hogy megéri a budapesti szervezés a fáradtságot, mert jó látni, hogy sokan kíváncsiak a viadalra. „Budapest egy ikonikus helyszínünk, ezért is rendezünk itt már 12. alkalommal futamot.” – hangsúlyozta.
Michael Goulian, a vb-t jelenleg holtversenyben vezető pilóta felelevenítette azt a 2009-es budapesti, szinte tökéletes programját, mely meghozta számára karrierje első vb-futamgyőzelmét.
„Nagyon meleg volt a 2009-es négyes döntő napján, olyan, amilyen most is van” – tette hozzá a pilóta, majd arról beszélt, hogy a sorozat budapesti versenyét megnyerni olyan, mint a Forma-1-ben a Monacói Nagydíjat. A hétvégi viadalról elmondta, hogy nem akarja erőltetni a győzelmet, görcsösség nélküli jó pályát teljesítve szeretne a négy közé kerülni, aztán megint egy jó pályát repülni.
A sajtótájékoztatón részt vett a sorozat kitalálója, Besenyei Péter, aki kiemelte, hogy „csapatmunka volt a verseny létrehozása, nem csak az én érdemem”. Arra a kérdésre, hogy nem fáj-e a szíve a verseny láttán, nincs-e kedve visszatérni, azt mondta, megalapozott döntést hozott, amikor 40 éve versenyzés után 60 éves korában befejezte sportpályafutását. Amint megjegyezte, most kielégíti, hogy évente egyszer végigrepül a pályán, illetve mindkét napon bemutatót tart.
Besenyei Péter kiszámolta, hogy a 2000-ben rendezett első budapesti viadal óta 180 alkalommal repült el a Lánchíd alatt, ami a budapesti állomás fő attrakciója.
A sajtóeseményen az is elhangzott, hogy a kísérőprogramok is lesznek a hétvégén. Wakeboard-bemutatót tartanak a Dunán, az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra utalva freestyle futballbemutató is lesz, s mivel a belvárosban nem lesz autós forgalom, a futni vágyók vasárnap fél 8-tól vehetik birtokukba az utcákat.
A Red Bull Air Race szombati kvalifikációs napja 10.50-től, a vasárnapi versenynap pedig 11.00-től rajtol a Duna Lánchíd és Margit-híd közötti szakaszán. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Budapest éjszakai élete fordulóponthoz ért: tömegturizmus helyett minőségi újragondolásra van szükség
A hajdani pezsgő budapesti éjszakai élet mára látványosan megkopott –…
Tovább olvasom >Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >Túlturizmus vár Budapestre, miközben stagnál a vidéki vendégek száma
Júliusban tovább csökkent a belföldi vendégek száma és az általuk…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >