Ready for boarding: a BrandFestival Berlin felé veszi az irányt
A német Superbrands-szel szervezi első európai konferenciáját a Republic Group, április 11-én indul a jegyértékesítés a 2024-es rendezvényre.
Közép-Európa egyik legnagyobb stratégiai és márkakommunikációs találkozója 2024 őszén Budapestről Berlinbe költözik. A BrandFestival több mint két évtizedes története igazi magyar sikersztori; a 2500 előadás és 13.500 regisztrált vendég mellett 4 kategóriában jutott a világ legjobb konferenciái közé.
A REPUBLIC GROUP 2001 ÓTA RENDEZI MEG A BRANDFESTIVALT
A 27 éves, számos nemzetközi projektet is felvonultató ügynökség elkötelezett abban, hogy Európa-szerte képviselje a hazai tudást. Ezért is döntöttek úgy, hogy idén először külföldön, szélesebb körben is megrendezik az eseményt. A folyamatos szakmai edukáció mellett, céljuk a magyar márkák nemzetközi szerepének megerősítése.
„Úgy gondoltuk, 23 év után a BrandFestival megérett arra, hogy a világ egyik legizgalmasabb városába, Berlinbe költözzön. Mind ez idáig a nemzetközi tudást hoztuk el Magyarországra, mostantól pedig kiemelt célunk az is, hogy a hazai specialisták és márkák is felkerüljenek a szakma világtérképére. Büszkék vagyunk rá, hogy ezt a lehetőséget nem csak mi ismertük fel, hiszen számos partnerünk támogat minket a konferencia nemzetközivé válásban. A nagyszabású projektet a német Superbrands-szel, Magyarország Berlini Nagykövetségével, az Intren digitális ügynökséggel és a Republic Grouppal közösen valósítjuk meg.”
– fogalmazott Barna Tamás, a BrandFestival elnöke.
„A Superbrands a világ legnagyobb márkaértékelési programja, de nekünk is óriási kihívás, hogy először szervezünk szakmai konferenciát a BrandFestival-lal, mégpedig rögtön Európa egyik gazdasági fővárosában, Berlinben.”
– nyilatkozta Wiszkidenszky András, a Superbrands International regionális igazgatója.
A 2024-es konferenciának Berlin egyik legfelkapottabb rendezvényhelyszíne, az Alte Münze ad otthont és olyan meghatározó témák kerülnek terítékre, mint:
- az európai gazdaság és márkák jövője,
- az innovatív stratégiák megalkotása márka- és vállalkozásfejlesztés szintjén,
- valamint az MI lehetőségeinek kiaknázása a digitális forradalom során.
A tematikát idén is a legaktuálisabb nemzetközi trendek mentén alakították ki a szervezők, emellett pedig a világszínvonalat képviselő magyar brandeknek is teret biztosítanak a programban. Az előadások és panelbeszélgetések mellett a vezető német márkákat Superbrands Germany díjjal tüntetik ki, a szakmázás után pedig a Republic Group szervezésében egy fergeteges afterparty várja a vendégeket.
A jegyértékesítés április 11-én indul, a lineup is hamarosan elérhető lesz a honlapon. A programért felelős szakmai csapat nyitott az innovatív ötletekre, a rendezvénnyel kapcsolatos új gondolatokat szívesen fogadják a info@brandfestival.eu e-mail címen.
Kapcsolódó cikkeink
A legerősebb FMCG márkák 2025-ben is bizonyítottak – Itt vannak az idei Superbrands győztesek!
A legerősebb márkák nem merev struktúrák, hanem alakuló rendszerek, melyek…
Tovább olvasom >A siker titka a kreativitás…
…erre szavaztak a Superbrands díjasok a díjátadó gála rögtönzött minifelmérésében.…
Tovább olvasom >A vártakon túl
A cikk a Trade magazin 2024/11. lapszámában olvasható. Minden évben…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >