Rászoruló hölgyek nőnapját tette szebbé a Rossmann
A Rossmann 2025-ben is többek között a Baptista Szeretetszolgálattal közösen ünnepelte a nőnapot egy különleges szépségnap megszervezésével, amely a hátrányos helyzetű hölgyek számára nyújtott egy napnyi kikapcsolódást és törődést. Az eseményt anyaotthonokban és hajléktalanszállókon élő hölgyek számára rendezték meg, ahol a résztvevők profi fodrászok, sminkesek és szépségápolási szakértők segítségével szépülhettek meg.
A Rossmann idén is nagy értékű termékadománnyal támogatta a rendezvényt: nemcsak a résztvevők számára biztosított ajándékcsomagokat, hanem az őket kényeztető szakemberek számára is minden szükséges eszközt és kozmetikai terméket rendelkezésre bocsátott.
„Ezen a napon minden a hölgyekről szól. Célunk, hogy mindenki, függetlenül az élethelyzetétől, megtapasztalja az odafigyelés és gondoskodás erejét. A támogatás és az apró gesztusok hatalmas élményt jelentenek számukra”
– mondta Berczelly Réka, a Baptista Szeretetszolgálat PR vezetője.
A program évről évre egyre népszerűbb, hiszen a szépségnap nemcsak egy napnyi törődést jelent, hanem megerősítést is abban, hogy minden nő értékes és megérdemli a gondoskodást.
„Számunkra a Rossmannál kiemelten fontos a nők támogatása minden élethelyzetben. Büszkék vagyunk arra, hogy most már hosszú évek óta egy olyan esemény részesei lehetünk, amely valódi örömöt és magabiztosságot ad a résztvevőknek. Támogatásunkkal szerettünk volna hozzájárulni ahhoz, hogy ez a nap igazán különleges legyen mindenki számára”
– tette hozzá Varga Anita Ágnes, a Rossmann marketingvezetője.
A Baptista Szeretetszolgálat és a Rossmann elkötelezett amellett, hogy a jövőben is folytassa ezt a kezdeményezést, és tovább bővítse a program elérhetőségét, hogy még több rászoruló nő számára nyújthassanak örömet nőnap alkalmából.
Kapcsolódó cikkeink
Két új felsővezető a Rossmann-nál
A Rossmann Magyarország felsővezetői csapatának bővítésével új lendületet kap a…
Tovább olvasom >Nyárindító kedvezményes kuponakció a Rossmannál
A Rossmann idén nyáron is különleges meglepetéssel készül hűséges vásárlóinak:…
Tovább olvasom >Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >