Rászoruló család otthonát újították fel Vecsésen
Hőszigetelt házban, rendezett környezetben lakhat a jövőben egy rászoruló vecsési család a Vecsési Ipartestületnek és a Praktiker áruháznak köszönhetően. A karitatív segítség, amely termékekből és munkaerőből állt, a legjobb helyre érkezett.
A vecsési családban az édesanya kénytelen volt feladni pedagógusi állását, mert férjével együtt három sajátos nevelési igényű gyereket nevelnek, akik állandó gondoskodásra szorulnak. A család az átlagnál rosszabb körülmények között, szűkösen él. A házuk erősen romos állapotba került az évek alatt, emiatt rendkívül magas volt a rezsiszámlájuk, amelyet csak nehezen tudtak fizetni. Egy helyi összefogásnak köszönhetően jobb körülmények között élhet majd a család.
– A Praktiker 2007-ben nyitotta meg áruházát Vecsésen, azóta a környék lakberendezési és barkácsközpontjává vált. A rászoruló családnak a legjobb minőségű termékeket biztosítottuk a társadalmi felelősség vállalás jegyében, s a Vecsési Ipartestülettel összefogva, szabadidőnkben újítottuk fel a házat, mert hiszünk benne, hogy adni öröm – mondta Németh Gyula, a Praktiker Kft. értékesítési vezetője.
– Magyar tulajdonú barkácsáruházként kiemelten odafigyelünk a helyi kezdeményezésekre, a rászorulók támogatására. Ennél a felújításnál fő szempont volt az, hogy a család gázszámlája megfeleződjön, ezért végeztük el a ház teljes külső hőszigetelését a helyi ipartestület szakembereivel és tanulóival közösen – tette hozzá Palotai László, a vecsési Praktiker áruház igazgatója.
A munkálatoknak tavaly októberben láttak neki, a ház átszínezése nemrég fejeződött be. A felújítás összköltsége csaknem 800 ezer forint volt, amelyet a Vecsési Ipartestület és a Praktiker fele-fele arányban finanszírozott.
– A felújításon kőműves tanulóink megbízhatóan és gyorsan dolgoztak mesterük irányításával, úgyhogy a család már a legutóbbi fűtési szezonban érzékelhette a hőszigetelés hatását – mondta Skribek Pál. A Vecsési Ipartestület elnöke hozzátette: a Praktikerrel kialakított együttműködést további területekre is tervezik kiterjeszteni, s közös jótékonysági felújításokat is terveznek, hogy más hátrányos helyzetű családoknak segíthessenek.
Kapcsolódó cikkeink
Növelte piaci részesedését és árbevételét 2024-ben a Praktiker
A kihívásokkal teli környezetben is pozitív eredménnyel és piaci részesedésének…
Tovább olvasom >Mindentbelehely: új közösségi tér született Budapest szívében a Praktiker támogatásával
Május 10-én adták át a „Mindentbelehely” nevű közösségi teret Budapesten,…
Tovább olvasom >Trade marketing, az elengedhetetlen? – Szerelmem a trade marketing – idén is
A Trade Marketing Klub hagyományos, online konferenciája, a Szerelmem a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >