Rasszizmus miatt betiltott Mountain Dew-reklám – A nap videója
APepsiCo illetékese a napokban sűrű elnézéseket kért a Mountain Dew egy rasszizmussal és nők sértő stílusban való kezelésének bemutatásával vádolt reklámja, pontosabban reklám-sorozata miatt (mi egyben mutatjuk be a 3 filmet), és a spotokat is rögtön a konfliktus kirobbanása után is visszavonták a médiából.
A két vád közül a második teljesen egyértelmű (bár nagyjából minden második amerikai filmben látunk ilyet), az első azonban komoly vitát váltott ki a közösségi oldalakon. Sztereotípiák és más sztereotípiák kigúnyolása valóban számos akad a filmben, sokak szerint azonban panaszra legfeljebb a kecskéknek van okuk, akikről szinte senki nem tudja, hogy kerültek a történetbe.
A dolog pikantériájához tartozik, hogy a filmet egy fekete rapper készítette, de még viccesebb hogy a Mountain Dew egyes internetes portálok azért sorolják a rasszista termékek közé, mert bizonyos fehér rétegek kigúnyolásának hangját is kiérezhetik „belőle” a helyiek (de ez már egy másik történet!).
Minthogy cikkünk eredetijének megírása után két címet is töröltek a YouTube-ról, elképzelhető, hogy anyagunk olvasásakor már a mostani link sem működik, de ha így van, Ön akkor sem marad ki a történetből – erre az esetre tettük ide az ABC News-nak a filmrészleteket szinte hiánytalanul bemutató riportjához vezető videóját.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >