Raskó György: még belföldi fogyasztásra se lesz elég alma
Idén jelentősen kevesebb almát takarítanak be Magyarországon, mint a tavalyi évben: mintegy 150 ezer tonnával csökken a termés, ami súlyos ellátási problémákat vetít előre. A hazai termés nem lesz elegendő a magyarországi fogyasztás kielégítésére, így komoly áremelkedés várható – írja az atv.hu Raskó György agrárközgazdász közlése alapján.

Külföldről fog érkezni jelentős mennyiség
A szakember elmondása szerint az idei termés jóval alulmarad az átlagos évekhez képest. Mindössze 90-100 ezer tonna étkezési minőségű almára lehet számítani, míg ipari célokra 200-220 ezer tonna alma teremhet. Ezek a mennyiségek azonban messze elmaradnak a hazai szükséglettől, amely étkezési almából legalább 110 ezer tonnát, léalmából pedig 400 ezer tonnát igényelne.
Az almaárak drasztikus emelkedésére már most számítani lehet. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet adatai szerint a léalma felvásárlási ára kilogrammonként 75-80 forintra ugrott, ami közel a duplája a tavalyi áraknak. Az étkezési alma esetében pedig 25-35 százalékos áremelkedés várható.
A piaci árusok is érzékelik az árak változását. Az egyik kereskedő az ATV-nek nyilatkozva elmondta, hogy szinte minden termék ára megduplázódott, nem csak az almáé, hanem a szőlőé és a dinnyeé is.
A gyenge termés hátterében több tényező áll: a tavalyi bőséges év miatt a fák idén „leterheltebbek” voltak, és az időjárás sem kedvezett a termésnek. A helyzetet tovább rontja, hogy az Európai Unióban is gyengébb a termés az átlagosnál.
Más őszi gyümölcsök, mint a szilva és az őszibarack esetében egyelőre nem mutatkozik hasonló probléma, bár az őszibarack szezonja már a végéhez közeledik, a szilva szezonja még néhány hétig tart.
Kapcsolódó cikkeink
Hazai termékek, pénztárcabarát árak és megbízható minőség a PENNY-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsóbb lett a Gala alma, mint egy éve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak Magyarországon bajlódnak a málnával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >