Randstad: a LEGO volt a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon
A LEGO lett a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon, a tavalyi győztes Samsung most ezüstérmes, a Mercedes-Benz pedig megvédte harmadik helyezését a Randstad Hungary rangsorában – közölte a humánerőforrás tanácsadó cég pénteken az MTI-vel.

A LEGO lett a tavalyi év legvonzóbb munkáltatója
A tájékoztatás szerint az idén kilencedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit a cég kutatásának eredményei alapján.
A legismertebb munkaadó ismét a Tesco lett, míg a Magyar Telekom nívódíjban részesült annak elismeréseként, hogy évek óta élvezi valamennyi demográfiai csoport szimpátiáját.
A közleményben kiemelték, felmérésük szerint a magyar munkavállalók körében a tavalyi eredményekhez hasonlóan az IT-szektor munkaadói a legnépszerűbbek, amelyet az üzleti szolgáltatási szektor, és a telekommunikációs ágazat követ.
A Randstad kutatása rámutatott arra is, hogy Magyarországon a munkahelyválasztást befolyásoló legfontosabb tényező továbbra is a vonzó munkabér és juttatási csomag. Kiemelten fontosnak tartják még a kellemes munkahelyi légkört, amit a vállalat pénzügyi stabilitása, az állás hosszú távú biztonsága, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ.
A munkavállalók által a legkevésbé fontosnak értékelt szempontok közé tartozik, hogy a cég a legújabb technológiákat használja, minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínáljon, valamint jó legyen a reputációja – írják a közleményben.
A Randstad Employer Brand Research független munkáltatói márkakutatása, amely több ezer vállalat közül választja ki a legvonzóbb munkaadókat. A kutatás mintegy 163 000, a 18-64 éves korosztályból kikerülő válaszadó véleményét gyűjti össze 31 piac 5944 vállalatáról. Magyarországon mintegy 7800 fő vett részt a kutatásban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Úgy állnak össze, mint két jó nagy Lego – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezek a Lego legdrágább dolgozói készletei – ritka szettek csillagászati áron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vár a Rossmann Ízkuckó – 12 héten át tartó finom meglepetések a hűséges vásárlóknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kommunikációs vezető a Novartis Magyarországnál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >