Raktárnak álcázott „luxusüzletet” számolt fel a NAV Baranyában
Raktárnak álcázott, hamis divatruházati termékekkel kereskedő „luxusüzletet” számolt fel Baranyában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tájékoztatta a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.
Kuperczkó Adrienn közölte: a baranyai párost egy szállítmány kicsomagolásakor érték tetten nyomozók. A titkos üzletként működő raktárban több mint ezer hamisítványra bukkantak, amit a bűnözők a luxustermékek eredeti árán, sokmilliós haszonnal értékesítettek – tette hozzá.
Az elkövetők egy szűk törzsvásárlói körnek kínálták a Törökországból beszerzett hamis ruhákat. A vevőket a lerobbant raktárépületben egy titkos, exkluzív kialakítású bemutatóterem várta, ahol telefonos bejelentkezés után válogathattak a luxusholmik másolatai között. A kereskedők a többszázezres eladásokat feketén bonyolították, bevételeik után adót nem fizettek, az üzletben pénztárgép nem volt – ismertette a részleteket.
A pénzügyi nyomozók az ott talált mintegy 1200 ruhadarabot lefoglalták. A felsőkategóriás olasz és francia divatmárkákat utánzó termékek az előzetes szakértői vélemény szerint a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok. Az elkövetők a hamisítvány alsó- és felsőruházaton túl öveket, sálakat és táskákat is árultak. A kereskedőknél nem volt olyan dokumentum, amely igazolta volna a termékek származását, illetve a márkavédett termékek forgalmazásához szükséges védjegyjogosulti hozzájárulást.
A büntetőeljárást a NAV jelentős értékre elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indította meg. Az okozott kár az előzetes becslések alapján elérheti a hamis ruházati termékek kereskedelmében kiugrónak számító tízmillió forintot – közölte Kuperczkó Adrienn. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: replikaként árult hamis szurkolói termékeket találtak a pénzügyőrök
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH-NAV akció a vámhatáron – cél: az online platformokról rendelt veszélyes termékek kiszűrése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négy tonnányi húskészítményt foglaltak le Röszkén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
