Rájár a rúd a cigarettacsempészekre
Tivadaron és Debrecenben is csempészett cigarettára bukkantak a hatóságok.
Mintegy ötvenmillió forint értékű csempészcigarettát találtak a rendőrök és a pénzügyőrök egy tivadari portán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a vásárosnaményi rendőrkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai összehangolt intézkedés keretében tartottak ellenőrzést szombaton a település egyik ingatlanán.
Az udvaron egy kisbusz parkolt, amelynek sofőrje miután meglátta a rendőröket és a pénzügyőröket, megpróbált elmenekülni. A férfi több kerítésen átmászott, de az üldöző rendőrök elfogták.
A portán álló gépkocsiból, illetve a garázsból közel hatvanezer doboz ukrán zárjeggyel ellátott, feltehetően csempészett cigaretta került elő, amelynek értéke meghaladta a 48 millió forintot. Az elfogott 42 éves nyíregyházi férfi ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított nyomozást.
Debrecenben is lebukott egy cigarettacsempész. Csomagátvizsgálás során négyszáz doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy kisvárdai lakos bőröndjében a Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Kiss Nóra pénzügyőr hadnagy tájékoztatása szerint a röntgenkészülékkel átvizsgált, majd kinyittatott bőröndből mintegy 300 ezer forint értékű cigaretta került elő, melyet a pénzügyőrök lefoglalták, az utas ellen költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál – tette hozzá a sajtóreferens. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >Milliárdos bevételkiesést szenvedhet el a dán élelmiszer-kereskedelem a súlycsökkentő szerek miatt
Akár 1,2 milliárd dán korona (130 millió euró) forgalomkieséssel is…
Tovább olvasom >Új kihívások előtt az Alko, Finnország állami kézben lévő sommelier-je
Az állami tulajdonú szeszesital-kereskedő, az Alko Finland szigorú jogi és…
Tovább olvasom >