Rail Cargo Hungaria: kiemelkedő forgalomnövekedés a gabonafuvarozásban
Rekordmértékben, 50 százalékkal haladta meg a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) Olaszországba irányuló gabonaforgalma az év első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakának volumenét, a növekedés valamennyi európai célországot figyelembe véve is több mint 35 százalékos volt, és együttesen megközelítette a 600 ezer tonnát – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint a forgalomnövekedésben szerepet játszott a koronavírus-járvány következtében kialakult különleges helyzet is, amely akadályozta – bizonyos olaszországi célállomások esetében lehetetlenné tette – a közúti fuvarozást, és forgalmakat terelt át a vasútra.
A társaság tavaly mintegy 850 ezer tonna szemes terményt fuvarozott Nyugat- és Dél-Európába. A megrendelők eddigi jelzései alapján az idei volumen túllépheti az egymillió tonnát, elsősorban Olaszországba, Németországba, Hollandiába és Görögországba. Emellett az év második felében hetente akár 25, egyenként átlagosan 25 kocsiból álló exportszerelvényt indítanak a magyar silókból és rakodóhelyekről.
Az RCH felkészülten várja a hamarosan kezdődő aratás után jelentkező újabb igényeket. Az összes magyar gabona- és olajosmag-exportból 12 százalékkal részesedik, amely kiemelkedő teljesítmény, mivel az összes export mindössze 20 százaléka bonyolódik vasúton – tették hozzá.
A javuló teljesítményhez hozzájárultak a RCH újabb, a fuvarozás feltételeinek javítása érdekében hozott hatékonyságnövelő intézkedései. A gabonavonatok nagyobb részét a társaság flottájához érkezett Vectron mozdonyok juttatják el rendeltetési helyükre. A nagyteljesítményű vontatójárművek lehetővé teszik 2200 tonna terhelésű szerelvények összeállítását és továbbítását, ami kedvezően hatott a fajlagos fuvardíjakra – tették hozzá.
Közölték: a költséghatékonyságot a kocsiforduló-idők csökkentésével is sikerült javítani. Ennek érdekében a speditőröktől beszerzett információkat felhasználva részletes heti tervek készülnek a rakodások időpontjáról, valamint az üres és a rakott kocsik várható érkezéséről.
A kaposvári Cargill Takarmány Zrt. a rakodás meggyorsítása érdekében egy új beruházással növelte silókapacitását. A dél-dunántúli régió és Olaszország közötti zökkenőmentes közlekedés elősegítése érdekében a társaság gyorsította a határátmenet folyamatát: mozdonycsere nélkül, az RCC – Croatia mozdonyvezetői továbbítják a vonatokat. Az RCH dedikált határállomási koordinátor feladatkört alakított ki a szerelvények áthaladásának megkönnyítésére, az ezzel kapcsolatos informatikai és irányítási támogatást külön szakértő nyújtja Pécsről. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: hetekkel hamarabb kezdődött a Medárd napjához kötődő csapadékos nyár eleji időszak
Idén a Medárd napjához kötődő csapadékos nyár eleji időszak hetekkel…
Tovább olvasom >Ezekért a termékekért rohamoznák meg a boltokat, ha jönne egy katasztrófa
A koronavírus-járvány tanulsága alapján fontos felkészülni a váratlan eseményekre, legyen…
Tovább olvasom >Az EU egy évvel meghosszabbította az ukrán és a moldáv termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli uniós behozataláról szóló szabályokat
Az Európai Unió Tanácsa további egy évvel meghosszabbította annak az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Tetra Pak bejelentette, hogy Alex Henriksen lesz a kelet-európai régió ügyvezető igazgatója
A Tetra Pak, a világ egyik vezető élelmiszerfeldolgozással és csomagolással…
Tovább olvasom >A hulladék körforgásáról fejlesztett új oktatási modulokat a Coca-Cola Magyarország
A körforgásos gazdaság alapjairól, és a víz, valamint az energia körforgásáról szóló, online tananyag…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >