Raiffeisen: 4,5 százalékkal bővülhet idén a magyar gazdaság
Folytatódhat gazdaság helyreállítása, idén a bővülési ütem Európában meghaladhatja a 4 százalékot, Magyarországon akár 4,5 százalékot is – mondták a Raiffeisen online sajtótájékoztatóján a bank elemzői.

Akár négy és fél százalékot is bővülhet idén a magyar gazdaság a Raiffeisen elemzői szerint
Török Zoltán szerint a kilátásokat még mindig a járvány kifutása határozza meg, ezért nagyrészt a szükséges intézkedésektől függ, hogy a gazdasági teljesítmény mennyivel tér majd el az év végére a mostani előrejelzésektől.
Annyi biztos, hogy a döntéshozók a rendkívüli helyzetet már nem válságnak tekintik, hanem olyan állapotnak, amellyel együtt kell és lehet élni – mutatott rá. Jelentős korlátozások ezért a továbbiakban aligha lesznek Magyarországon, de a világ más részein is egyre kevésbé – vélekedett.
Hozzátette: nem biztos, hogy a globális ellátási láncok helyreállnak, de fokozatos javulás várható, ami a magyar ipari termelés számára létkérdés.
A szakértő szerint a bizakodás azért is indokolt, mert az őszi visszaesést az év végén ismét egyre kedvezőbb adatok követték. Valószínűleg az infláció is túljutott a csúcsán, a maginfláció szintén nem nőhet már magasabbra, mostantól fokozatosan csökkenni fog a pénzromlás üteme. Éves szinten a Raiffeisen 5,5 százalékot valószínűsít Magyarországon, de Török Zoltán megjegyezte, hogy a kockázatok inkább felfelé mutatnak. A forint némileg erősödni fog, árfolyama stabilabb lesz.
Pálffy Gergely támogató külső környezettel számol 2022-ben, bár véleménye szerint az év elejét az euróövezet gyengébb teljesítménnyel kezdheti a kiújuló járványveszély miatt. Az első negyedévet követően nagyobb lehet az emelkedés, a foglalkoztatás bővülhet, a lakossági megtakarítások jelentősek, a fogyasztás magas szinten állandósulhat, noha az európai szinten is magas infláció némileg visszafoghatja ezek hatásait.
Jelezte: a pénzromlásért nagyrészt az energiaárak felelősek, alakulásuk továbbra is bizonytalan. Ám ettől függetlenül az euroövezeti pénzromlás valószínűleg mérséklődik, éves szinten 3,5 százalék körül alakulhat. A Raiffeisen európai szinten 2023-ban is jelentős, 3 százalékhoz közelítő GDP-növekedést vár – közölte az elemző. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egyre erősebb ellenszélben a magyar gazdaság
Hiába az élénkülő fogyasztás, a kedvezőtlen külső környezet miatt a…
Tovább olvasom >Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >Az OECD minimálisan rontott idei és jövő évi globális GDP-növekedési előrejelzésén
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minimálisan rontotta az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >