PwC: több mint évi 400 milliárd dollárral csökkentheti a cégek költségeit a digitális átállás
Több mint 900 milliárd dollár hasznot hozhat világszerte a cégeknek a digitális ipari forradalom – derült ki a PwC üzleti tanácsadó cég tanulmányából.
A kilenc iparágat felölelő kutatásban a megkérdezett több mint 2000 vállalat vezetőinek becslése alapján a digitális technológiákra történő átállás évente átlagosan 3,6 százalékkal (421 milliárd dollárral) csökkenti a költségeket és 4,1 százalékkal növeli a hatékonyságot. A cégek továbbá bevételeik 2,9 százalékos (493 milliárd dolláros) emelkedésére számítanak 2020-ig.
A vállalatok világszerte forgalmuk mintegy 5 százalékát tervezik digitalizációba fektetni a következő öt évben, ami a vizsgált iparágakban összesen 907 milliárd dollár. A beruházások főként az olyan digitális technológiákra irányulnak, mint például a szenzorok és hálózati elemek, a szoftverek és alkalmazások, például gyártási folyamatirányító rendszerek. A válaszadók többsége szerint viszont ezek a kiadások két éven belül megtérülnek.
Az elemzés rámutatott arra is, hogy öt éven belül a vállalatok 72 százaléka magas szinten digitalizált lesz, míg jelenleg ez az arány csupán 33 százalék – a cégek bevallása szerint. A PwC szakemberi úgy vélték, amennyiben csak a fele is megvalósul a tanulmányban foglaltaknak, alapjaiban megváltozhat az üzleti versenykörnyezet. Így például megszűnhetnek a hagyományos üzleti és értékesítési modellek, és olyan digitális szolgáltatások, termékek jöhetnek létre, amelyekkel egy termék teljes életciklusa lefedhető, gyakran az értékláncban lévő partnerekkel együttműködve.
Bár a cégek világszerte szorgalmazzák a digitális átállást, a tanulmányból az tűnik ki, hogy eltérő célokat tartanak szem előtt: az Egyesült Államokban a digitális ajánlatok és szolgáltatások minél gyorsabb szolgáltatása kerül előtérbe, Japánban és Németországban a hatékonyság és a termékek minőségének növelésére használják a digitalizációt.
Magyarországon az Irinyi-terv egyik témája, az ipar 4.0 a magyar húzó ágazatok digitalizálásának elősegítésére szolgál, a kormány korábbi bejelentése szerint 10 százalékos hatékonyságjavulás, illetve a kis- és középvállalkozások versenyképességének jelentős javítása várható. A tanulmány szerint a különböző régiók digitális szintje 2020-ra nagyjából hasonló lesz, az eddigi megosztottság helyét pedig a vállalatok és az országok közötti együttműködés váltja fel.
A sikeres digitalizáció egyik előfeltétele azonban az adatbiztonság. A digitális ökoszisztémák csak akkor működőképesek, ha az összes résztvevő biztos lehet abban, hogy adataik nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Ehhez a cégek részéről jelentős erőfeszítésre és biztonsági beruházásra van szükség, továbbá egyértelmű szabványokat kell alkalmazniuk rendszereik, adataik védelme érdekében – olvasható az összegzésben.
Az „Industry 4.0: Building the Digital Enterprise” című globális tanulmány 2015 november és 2016 január között 26 ország bevonásával készült. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >Opten: Félezer alá csökkenhet a cégek száma Magyarországon
Tartós és mélyreható átalakulás zajlik a magyar vállalati szektorban: miközben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >