PwC: idén javulnak a globális gazdasági kilátások

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 13. 12:00

A fejlett gazdaságok visszanyerik vonzerejüket: 2010 óta először, várhatóan körülbelül 40 százalékkal fognak hozzájárulni a globális GDP-növekedéshez – áll a PricewaterhouseCoopers (PwC) pénzügyi tanácsadó cégnek a globális gazdaság idei kilátásairól készült, az MTI-hez eljuttatott idei első elemzésében.

PWC

Az Egyesült Államok kapcsán a pénzügyi bizonytalanság csökkenését emelte ki a jelentés, amely szerint a világ legnagyobb gazdasága előreláthatóan 0,5 százalékponttal fogja emelni az idei globális GDP-növekedést piaci árfolyamon számolva. Ez a szám 2012-ben 0,35 százalékpont volt. A PwC szakértői szerint csekély az újabb kormányleállás valószínűsége, éppen ezért a pénzügyi bizonytalanság kevésbé veti majd vissza az amerikai gazdaság egészét, különös tekintettel a kisebb vállalkozásokra, amelyek a munkavállalók túlnyomó részét foglalkoztatják.

A tanulmány bár kisebb mértékű, de szintén növekedést vár Görögországra és a többi periféria-gazdaságra: feltételezésük szerint ezek az országok (az eurózóna intézményi reformprogramjának változatlan folytatása mellett) 2014-ben 0,8 százalékos éves GDP-növekedéssel számolhatnak, ami a legjobb arány 2011 óta. Ezzel egy időben Írország, exportja jelentős növelésének köszönhetően, jobban teljesít majd, mint a többi periféria-gazdaság.

Kína mint a fejlődő piacok növekedésének éllovasa, az idén eléri a kormány által előirányzott 7,5 százalékos éves GDP-növekedést, 0,8 százalékponttal növelve ezzel a globális GDP-t piaci árfolyamon számolva – vélték a PwC elemzői.

Brazília, India, Indonézia és Törökország várhatóan hármas kihívással szembesül majd: a gazdaság ciklikus lassulásával, a tartós folyószámla-deficittel, valamint azzal, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed likviditáscsökkentése lassítja az ezekbe az országokba irányuló külföldi tőke beáramlását.

A PwC előrejelzése szerint a G7 országok közül Olaszország kivételével mindegyik gazdaság GDP-je a 2007-es szint fölé emelkedik. A tanácsadó cég elemzői azzal számolnak továbbá, hogy 2014 végére 22 ország gazdasági teljesítménye még mindig kisebb lesz, mint 2007-ben volt. Ezek közül 9 ország az eurózóna tagja.

Emellett feltételezhető, hogy Kína gazdasági növekedését 13 ország szárnyalja túl az idén, beleértve Bhutánt, Gambiát és Líbiát is. Ezzel egy időben pedig Afrika szub-szaharai országainak a gazdasága idén már a sorrendben a 14. évben gyorsabban nő a globális GDP-bővülésnél, piaci árfolyamon számolva. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink