PwC: a magyar Y és a Z generáció számára a legfontosabb a rugalmas munkarend
A rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely választási tényezők a jövő munkavállalói számára – olvasható a PwC Magyarország felmérésében, amely részleteit kedden közölték az MTI-vel.
A közlemény szerint 2019-ben több mint 37 ezer fiatalt kérdezett meg a PwC a munkavállalási preferenciákról; a felmérésben részt vevők 51 százaléka felsőoktatásban, míg 21 százalékuk középiskolában tanul, 27 százalékuk pedig dolgozik.
Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves korosztály számára. A cafeteria idén annak ellenére kiesett a top 10-ből, hogy tavaly még az előkelő negyedik helyen szerepelt
A kutatásából kiderül, hogy a válaszadók döntő többsége (96 százalék) utánanéz a cégnek, mielőtt beadja jelentkezését. A fiatalok 63 százaléka szívesen dolgozna multinacionális vállalatnál, míg 28 százalékuk start-up-nál is elhelyezkedne. A megkérdezettek mindössze alig több mint ötöde (21 százalék) vélte úgy, hogy az állami szféra is vonzó munkavállalási lehetőség.
A 25 év alatti válaszadók 94 százaléka megfontolná az országon belüli költözést. Csongrád megyében a legnagyobb azoknak az aránya (78 százalék), akik szívesen maradnának jelenlegi lakóhelyükön. További érdekesség, hogy a Heves megyei válaszadók több mint fele (54 százalék) akár a Győrbe költözést is el tudja képzelni egy vonzó munkahely érdekében.
Azonban nemcsak a mobilitásban, hanem egyéb munkahely választási preferenciákat illetően is láthatóak régiók közötti különbségek: a vállalatnál kapott szakmai képzés például Hajdú-Bihar megyében az 5. legfontosabb szempont, addig a fővárosban mindössze a tízedik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A németek fele többet rendelne online, ha még aznap megérkezne a csomag
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >No Buy 2026: a „nem vásárlás” trendje a Z generációtól érkezik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

