Pulykaszövetség: stabil az ágazat helyzete, de a termelés kisebb lesz a tavalyinál
A hazai pulykaágazat túl van az utóbbi évek nehézségein, az áfacsökkentés segítette a belső kereskedelem bővülését. A magyar pulykahús kelendő külföldön is, de egyre erősebb a verseny a szomszédos országokkal, főként a lengyel termelőkkel – tájékoztatott a Magyar Pulykaszövetség.
A szervezet közleménye szerint az ágazat helyzete stabil, a heti felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, valamint a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz, és mind a német, mind a lengyel árakhoz mérten kedvezőbbek. Ugyanakkor számos nemzetközi folyamat gyengítette az exporteredményeket, rontotta a kilátásokat.
A pulykaszövetség a kilátásokat is stabilnak ítéli, nem számít hirtelen ármozgásokra. Úgy vélik, az élőpulyka árakban inkább csökkenés várható az év hátralévő hónapjaiban a lengyelországi élőállat kínálat miatt. Szakértők 2018 első negyedéve után várnak némi áremelkedést, melyet a német állatvédelmi szabályozások változásai (telepítési sűrűség csökkentése, csőrkurtítás elhagyása stb.) okozhatnak. A piac stabilitását a szervezet szerint erősítheti az is, hogy Japán és Dél-Korea ismét megnyitotta piacait a magyar pulykahús előtt.
Idén vegyes hatások érték a pulykaágazatot. Az áfacsökkentés jótékony hatású volt, serkentette a belső kereskedelem bővülését. 2016 végén, a madárinfluenza miatt a magyar termelők több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és Dél-Afrikát is (a közlemény szerint utóbbit inkorrekt kereskedelempolitikája miatt). A járvány következményeként több ország korlátozó intézkedést vezetett be a Magyarországról származó baromfitermékekkel szemben, melyek feloldása folyamatban van. Mindezek mellett a lengyel pulykaágazat erősödése is visszavetette a magyar exportot.
Bár a magyarok tavalyi, évi 5,5-6 kilogrammra becsült átlagos fogyasztásukkal már nem számítanak a világ élvonalába tartozó fogyasztóknak, ez még mindig magasabb érték, mint az EU 28 tagjainak évi 3,8 kilogrammos átlagfogyasztása. A január-augusztusi belföldi értékesítési adatok alapján kalkulált fogyasztás jelentősen nőtt, az első 10 hónap eredménye megközelítőleg annyi lesz, mint tavaly a teljes évben. Belföldön 10 százalékos fogyasztásbővüléssel kalkulál a szervezet 2017-ben, ugyanakkor az éves teljesítmény elmarad a tavalyi termelési adatoktól – jelentette ki a közlemény szerint Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a szarvasmarhavágások száma az év elején
A magyarországi vágóhidakon 23,3 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2025…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >IFFA 2025: megmutatta erejét a hús- és fehérjeipar Frankfurtban
Több mint 1000 kiállító és 63117 szakmai látogató részvételével zajlott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >