ProWein 2023
Az ágazat vezető szakvására sikerrel teljesítette a várakozásokat.

Közel 60 kiállító képviselte hazánkat
A minden résztvevői csoportnál egyöntetűen kimagasló értékelésével és jelentős nemzetközi kisugárzásával a ProWein szakvásár 2023-ban is átütő sikert aratott. Szerte a világból érkeztek a borok és szeszes italok világában jártas szakemberek, akik három intenzív vásárnapot élvezhettek Düsseldorfban. Mindennek a középpontjában a világ különböző tájairól érkezett borok és szeszes italok széles és szerteágazó kínálata állt. Az iparág vezető szakvására idén többek között a fenntarthatósággal, a borok alternatív csomagolásaival, valamint az alkoholmentes és az alacsony alkoholtartalmú italokkal foglalkozott. Erre épített Kylie Minogue popcsillag is, aki a ProWein keretében mutatta be új, alkoholmentes rozé pezsgőjét. „A ProWein idén ismét bebizonyította, hogy a borászati- és a szeszesital-szakma vezető nemzetközi szakvására. Ehhez a termelők szenvedélye is nagyban hozzájárult. Ismét a lehető legjobban teljesítettünk, hogy ne csak jók, hanem jobbak legyünk” – összegezte a sikeres vásárnapokat Erhard Wienkamp, a Messe Düsseldorf vásártársaság ügyvezetője.
Get the taste of Business
Mindenki magáénak érezte ezt a jelmondatot. Az idei ProWein szakvásáron felsorakozott minden és mindenki, akinek az ágazatban neve és hírneve van. A világon nincs még egy olyan szakvásár, amely ilyen átfogó kínálattal szolgálna. A mintegy 6.000 kiállító 86 százaléka Németországon kívülről, több mint 60 országból érkezett. A borok és szeszesitalok vezető világpiaci szereplői ugyanúgy felsorakoztak, mint az importőrök és az exportőrök, a kereskedelmi ügynökségek, a kiemelt színvonalú borászatok, illetve a termelő együttműködések és szövetkezetek. A legnagyobb kiállító nemzet a ProWein szakvásáron hagyományosan Olaszország, majd a rangsorban Francia- és Németország következik Spanyolország előtt. A ProWein kínálatában a tengerentúli országok borai és a szeszesitalok szekciói is lenyűgöző kínálattal sorakoztak fel.
Magyar kiállítók
Közel 60 kiállító képviselte hazánkat az idei düsseldorfi ProWein szakvásáron, köztük több évről-évre visszatérő és számos olyan borászat ill. pálinkafőzde is, akiknek ez volt az első ProWein-részvételük. A központi boros közösségi stand az Agrármarketing Centrum és a Magyar Bormarketing Ügynökség kooperációjaként valósult meg, több, mint 30 borászat részvételével, egész nap színvonalas masterclass-okkal, élőzenével. A nagy stand köré rendeződve önálló közösségi standon szerepelt a Villányi borvidék, több egyéni kiállító ill. kereskedőn keresztül további borászatok is. A szeszesital szekcióban pálinkás közösségi standon 3 főzde és a Pálinka Nemzeti Tanács mutatkozhatott be, de ebben a szekcióban is volt egyéni kiállító is.
Kapcsolódó cikkeink
„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárnyal a nyaralópiac: 37 százalékos drágulás fél év alatt
A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is jelentős lendületet vett 2025…
Tovább olvasom >Olaszország idén is tarol a turisták körében – drágább, de megéri
Bár az árak emelkedtek, Olaszország továbbra is az egyik legnépszerűbb…
Tovább olvasom >Puritán és nagyon macsó – A nap képe
A Yeti tökéletes termopohár – mondjuk, hideg whiskynek vagy forró…
Tovább olvasom >