Provident: javult a magyarok egyéni anyagi helyzete 2021-ben
Javult a magyarok egyéni anyagi helyzete 2021-ben – közölte a Provident Pénzügyi Zrt. az anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült kutatás alapján kedden az MTI-vel.
A kutatásban kilenc olyan országban vizsgálták a lakosság szubjektív pénzügyi helyzetét, ahol az IPF jelen van. A felmérésben Magyarország mellett Csehország, Lengyelország, Lettország, Észtország, Litvánia, Románia, Ausztrália és Mexikó vett részt.
A közlemény szerint a magyarok 78 százaléka tudott valamekkora összeget megtakarítani 2021-ben szemben a megelőző évi 67 százalékkal, 21 százalék állította, hogy anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé, 2020-ban a mutató még 27 százalék volt.
Az első járvány-sújtotta évben a válaszadók mindössze 10 százaléka állította, hogy havi szinten nagy vagy számottevő összeget tudott megtakarítani, 2021-ben ez az arány 17 százalékra ugrott.
Jellemző, hogy az 55 év feletti magyar megkérdezettek körében a legalacsonyabb, 7 százalék azok aránya, akik számottevő vagy jelentős összeget tudtak félretenni, miközben minden negyedik 18-34 év közötti fiatal képes volt erre. Az 55 év feletti válaszadók 30 százaléka állította, hogy egyetlen fillért sem tud hó végén félretenni – írják a közleményben.
Felhívják a figyelmet arra, hogy eltérés mutatkozik a megtakarítások gyakorisága és mikéntje között is, a 2020. évi 10 százalékról 2021-ben 15 százalékra nőtt azon magyarok aránya, akik állításuk szerint fix összeget tesznek félre minden hó végén.
Ez a fajta tudatosság főként a 35-44 éves korosztályra jellemző, 21 százalékuk havi gyakorisággal, de változó összeget takarított meg, és nagyjából minden harmadik válaszadó tudott valamekkora összeget, de nem rendszeresen megspórolni az elmúlt 12 hónapban – írták.
A kutatásból kiderült, hogy a magyar válaszadók 40 százaléka legalább fél évig tudná finanszírozni magát, ha hirtelen elveszítené jövedelemforrását, munkahelyét, 23 százalékuk azonban nem rendelkezik semmilyen pénzügyi tartalékkal, szemben a 2020-as 19 százalékkal.
Horváth Attila, a Provident Pénzügyi Zrt. gazdasági igazgatója a közleményen hangsúlyozta, az idősebb korosztályok anyagi helyzetének javulása jóval elmarad a fiatalok és a középkorúak helyzetétől, amit a megtakarítási képességek közötti jelentős eltérések is jeleznek.
A vizsgált európai országok közül a csehek és az észtek állnak a legjobban anyagilag a saját bevallásuk szerint, az előbbiek közül minden második, utóbbiak közül minden harmadik tudott számottevő vagy jelentős összeget félretenni – írják a közleményben.
A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 18 éve szereplője a személyi kölcsönök piacának.
Az IPF tizenegy országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 3000 munkavállalója révén 230 000 ügyfelet szolgál ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
3,4%-kal bővült a fogyasztás
A KSH megerősítette, az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a…
Tovább olvasom >Varga Mihály: meg kell erősíteni a magyar gazdaság szuverenitását, a hazai élelmiszeripart
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra…
Tovább olvasom >1,1%-kal nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben
Az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >