Provident: a többség belföldön nyaral
Többen üdülnek, és a gyermekek közül is többen jutnak el táborba, mint tavaly – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfélkörében végzett 1000 fős magyarországi kutatásából. A vakációzók inkább belföldi úticélt választanak és előre félreteszik a szükséges összeget.
A felmérés arra kereste a választ, hol terveznek nyaralni idén a megkérdezettek, és miként teremtik elő az utazásra szánt összeget.
A kutatásból kiderült, hogy nőtt a rendszeresen nyaralók száma: tavaly a megkérdezettek 60 százaléka jelezte, hogy évente többször, évente vagy párévente eljut nyaralni, míg idén már a kutatásban résztvevők több mint kétharmada (69 százalék) mondhatta ezt el magáról.
A rendszeresen üdülők több mint fele (51 százalék) idén belföldi úticélt választ kikapcsolódásra.
2016-ban csupán a megkérdezettek 26 százaléka nyaralt itthon, tavaly ez a szám már 46 százalék volt.
2018-hoz képest kevesebben nyilatkozták, hogy idén kimarad a nyaralás. Míg tavaly az általában elutazók 39 százaléka hagyta ki a vakációt, idén csupán a válaszadók 33 százaléka jelezte ezt.
Amikor arról kérdezték a gyakran üdülőket, hogy a nyaralás költsége mennyiben terheli meg pénztárcájukat, pozitív visszajelzést adtak. 2018-hoz képest a válaszadóknak kisebb arányban jelent gondot a nyaralásra fordított összeg. Korábban 21 százalék adta ezt a választ, míg idén csupán 13 százalék nyilatkozott így. Ezzel párhuzamosan azonban egy másik biztató tendencia is megfigyelhető:
tavalyhoz képest (24 százalék) többen jelezték, hogy a nyaralással járó extra kiadás egyáltalán nem okoz problémát számukra (42 százalék).
A rendszeresen nyaralók több mint fele (52 százalék) pénzügyileg tudatosan készül az utazásra, előre félretesz rá. Többen az idei kikapcsolódást SZÉP kártyás fizetéssel oldják meg, vagy rokonaik, barátaik állják az utazás költségeit. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >