Prologis: Erős marad a kereslet a logisztikai ingatlanok piacán
Erős marad a bérlői érdeklődés a hazai logisztikai ingatlanok piacán, és mivel a jelenlegi állomány telített, várhatóak új fejlesztések ebben az évben is – mondta Kemenes László, a Prologis magyarországi ügyvezetője a társaság keddi budapesti sajtóbeszélgetésén.
A nemzetközi logisztikai ingatlanvállalat saját piackutatása, illetve több mint 150 nemzetközi iparági résztvevő megkérdezése alapján készült felmérést ismertetve az ügyvezető kifejtette: az ágazat idei kilátásai pozitívak a fejlesztést, a bérbeadást, az üzemeltetést, illetve a befektetést tekintve is.
Magyarországon az elmúlt tíz évben megduplázódott, 1,9 millió négyzetméterre nőtt a logisztikai ingatlanok állománya. Tavaly az üresedési ráta 7,6 százalék volt, a bérleti díj évi 37,2 euró négyzetméterenként, 38 százalékkal több a magyar mélypontnál. A magas kereslet miatt a magyarországi bérleti díjak folyamatosan emelkednek – tette hozzá Kemenes László.
Elmondta azt is: nő a befektetői érdeklődés, Magyarországon tavaly rekord volumenű, 225 millió euró értékű beruházás történt ebben a szegmensben. Az ügyvezető szerint idén várhatóan tovább erősödik a befektetői érdeklődés.
A Prologis a világ 20 országában mintegy 63 millió négyzetméternyi ipari-logisztikai létesítmény tulajdonosa, illetve üzemeltetője, a vállalat több mint 5200, különféle piacokon tevékenykedő ügyfelének ad bérbe ingatlanokat.
Magyarországon 650 ezer négyzetméternyi létesítménnyel rendelkeznek, amelyet több mint 60 cégnak adnak bérbe. Tavaly év végén a kihasználtság 98,1 százalékon állt, meghaladva a kelet-közép-európai 96,4 százalékos átlagértéket – jelezte Kemenes László.
A Prologis Magyarországon tavaly három fejlesztést indított el, összesen 43 ezer négyzetméteren, közülük egy projektet az év végéig be is fejezett, mindhárom épület kihasználtsága 100 százalékos. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Allegro: 2026-ban is növekedést várnak, 3500–4000 új csomagautomatát terveznek, távozik a pénzügyi igazgató
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drámai ellentétek a szállítmányozásban: 15 ezer kamion kényszerült vissza az utakra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Waberer’s csoport: elindultak a készautókat szállító első vasúti szerelvények a BMW debreceni gyárából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



