Profi, a helyi szupersztár lehet Romániában piacvezető
Annak ellenére, hogy a német Schwarz csoport Kaufland hipermarketjei és Lidl diszkontjai erős pozíciókat szereztek a román piacon, a kisebb élelmiszerboltokból álló Profi lánc lesz piacvezető Romániában néhány év múlva; a német LZ Retailytics szakértőinek előrejelzése szerint 2023-ra. Szerintük főleg annak eredményeként, hogy a közép- és kelet-európai régió egyik fő trendjébe illeszkedik a koncepció, amely szerint a Profi üzletek lakóhelyek közelében működnek, és amiatt nőnek túl nemzetközi versenytársaikon.
Eredetileg a Profi láncot a belga Louis Delhaize csoport (a Cora és a Match tulajdonosa is) alapította, és megjelent vele több országban is. Magyarországon 1991 és 2012 között működtek Profi boltok.
2009-ben a Profit megvette a Polish Enterprise Fund VI magán befektetési alap. Majd 2016-ban megint új tulajdonos lett a Mid Europa Partners nevű, a Wikipedie szerint “független magán tőkebefektető játékos, amely Közép- és Kelet-Európára fókuszál”.
Románia öt legnagyobb forgalmű élelmiszer-kereskedelmi láncának forgalma 2018-ban és 2023-ban. Milliárd euróban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Közleményt adott ki az OKSZ a Lázár János vs Fanta ügyben
Az Országos Kereskedelmi Szövetség visszautasítja a Lázár János építési és…
Tovább olvasom >Fanta minőségügy: kettős minőség és jogszabályok a központban
Az elmúlt időszakban újra felszínre került a kettős termékminőség kérdése,…
Tovább olvasom >E-sport csapat működését gyorsítja fel az SAP Business AI
Az egyik legismertebb e-sport formáció, a Team Liquid csapata kapott…
Tovább olvasom >