Prémium sörökkel folytatódik a gasztroforradalom
Idén is útjára indult a Staropramen Ízművek kampány, amelynek célja, hogy meghonosítsa Magyarországon a sörgasztro fogalmát. A kezdeményezés sikere pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, mára azonban Magyarország felkerült Európa kulináris térképére.
„A hazai gasztroforradalom nem lehet teljes a prémium sörök nélkül” – Mondta el el Ruip Balázs, a Borsodi Sörgyár Kft. prémium brand managere- az idei első Staropramen Ízművek nyitó vacsoráján.
A Borsodi Sörgyárak idén második alkalommal hirdeti meg rendhagyó kampányát, amelynek célja, hogy egyfelől megünnepelje a hazai gasztroforradalom eredményeit valamint élharcosait, másfelől, felhívja a figyelmet az egyre népszerűbb „sörgasztro” jelenségre, vagyis a prémium sörök iránti növekvő igényre is.
Ennek kapcsán Ruip Balázs hozzátette:
„A gasztronómiai forradalom hatására megnőtt a magyarok igénye nem csak a minőségi ételek, de a kiváló italok, köztük a prémium sörök iránt is. Az elmúlt évek dinamikus fejlődése ugyanakkor ahhoz vezetett, hogy még ma is kevesen tudják, melyek a legmegfelelőbb étel-italpárosítások. Ezért hoztuk létre az Ízművek kampányt, amelynek keretében bebizonyítjuk, hogy a sör és a gasztronómia nem egymástól idegen fogalmak, sőt a prémium sörök, mint például a Staropramen is, a legkiválóbb fogásokhoz is jól illeszthetőek.”
Az Ízművek kampány keretén belül az érdeklődők egy egyedi riportanyagon keresztül megismerhetik a gasztroforradalom történetét kezdetektől egészen napjainkig, valamint számos nyári eseményen találkozhatnak majd a Staropramen food truck-jával. Emellett az ország több pontján jelentkezhetnek az Ízműves estékre, amelynek keretén belül személyesen is megízlelhetik a gasztroforradalom eredményeit.
Kapcsolódó cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >Időutazó IPA
A Dreher Sörgyárak Sörműhelyének különleges márkája, az ANTL, 2021 óta…
Tovább olvasom >Két korsóval a túlélésért – így zárták a 2024-es évet a hazai kisüzemi sörfőzdék
A hazai kisüzemi sörpiac szereplői 2024-ben többnyire növekvő árbevételről számolhattak…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >