„Pótpénztárca, amihez hozzá lehet nyúlni”

A Széchenyi-kártya az elmúlt négy és fél évben a kisvállalati hitelpiacon vezető termékké vált, és olyan űrt pótol, amelyet a hagyományos hitelezési eszközök nem voltak képesek betölteni – nyilatkozta lapunknak Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója.Mint ismeretes, a Széchenyi-kártya gondolata, pontosabban szólva a mögötte lévő szándék, hogy a kis- és közepes vállalkozások hitelhez jutását meg kell könnyíteni, eredetileg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnökében, Demján Sándorban fogalmazódott meg – idézi fel Krisán László. – A világ minden részén a kis- és középvállalkozások hasonló problémákkal küzdenek, a tőke- és forgóeszközhiány nagyon sokszor gátja a fejlődésnek, a növekedésnek. Ezt az űrt azonban egyetlen hagyományos banki termék sem képes betölteni, ugyanakkor a növekedés záloga éppen ennek a szektornak a fejlődése. Ezért született meg ez a fajta megoldás, amely hidat ver mind a hitelezők, vagyis a pénzintézetek, mind a hitelfelvevő kisvállalkozók között.

Negyedrész FMCG
– Erre a sajátos hídra miért volt szükség?
– Magyarországon a hitelfelvételi szokások merőben eltérőek például a nyugat-európaitól. Miközben a lakosság hitelfelvételi kedve egyre nagyobb, eközben a vállalkozásoknak alig 15-18 százaléka vesz fel kölcsönt. A világ fejlett részein ez az arány 75-80 százalékot tesz ki. A Széchenyi-kártya ezt a rést próbálta szűkíteni, rugalmasabbá téve a rendszert úgy, hogy mindkét fél kockázata mérséklődjön. Nyilvánvalóan rendkívül népszerű lett ez a termék az FMCG-szektor vállalkozásai között, hiszen a fizetési határnapok kitolódásával egyre nő a forgóeszköz-finanszírozási igény, amit a bankok nem tudnak kielégíteni. A TEÁOR számok alapján összeállított nyilvántartásunk szerint a Széchenyi-kártya tulajdonosai 23-28 százaléka ebből a szektorból kerül ki, és ez az arány még növekedni is fog.
– Nem mond ellent ennek az optimista prognózisnak a most tapasztalható kereslet-visszaesés?
– Nem, hiszen a napi cikkek forgalma mindig sajátos, enni mindig mindenkinek kell. A vállalkozások zöme most túl akarja élni a megszorításokat: a Széchenyi-kártya pótpénztárca, amihez hozzá lehet nyúlni, ha bért kell fizetni, vagy éppen a szállítókra nem maradt elegendő forrás.
A kártya nagy előnye, hogy nem kerül pénzbe, ha nem használják, ellentétben az egyéb vállalkozói kártyákkal, ugyanis nincsenek benne rejtett díjak, ami terhelné a vállalkozásokat.
Ugyanakkor felnőtteknek tekinti a vállalkozásokat. Nem mondjuk meg, hogy mire használja fel a kártyán levő hitelkeretet a vállalkozó, ezt ő úgyis jobban el tudja dönteni.
A kártya megjelenése óta mintegy 111 ezren kérelmezték azt, körülbelül 83 ezer kártyát adtunk ki, és mintegy 425 milliárd forintot helyeztünk ki. Most megyünk Brüsszelbe bemutatkozni: érdekes projektnek tartják, még az ottani mércével számítva is sok az a mintegy 1,5 milliárd euró, amit a kkv-szektornak kihelyeztünk.

Alacsony a nem fizetők aránya
– Mekkora a vissza nem fizetett vagy kétes hitelek aránya?
– Jelenleg alig több mint 2,5 százalék. A fizetési helyzet rosszabbodásával, a sorban állás növekedésével azért növekszik ez az arány. Természetesen az elején, amikor berobbantunk a piacra, akkor sok, intézményesen a hitellehetőségekre rárepülő csaló megpróbálkozott a hitelfelvétellel, de ezeket – szorosan együttműködve a rendőrséggel és az adóhatóságokkal – reméljük, teljesen sikerült kiszűrnünk.
Most már ez a kör talán elkerül minket, így a kártyák igénylése egyfajta bizalmi indexként is értékelhető, éves szinten most körülbelül 26 ezren igénylik, és körülbelül 21 ezren kapják meg a kártyájukat.
– Hogyan sikerült ilyen alacsonyan tartani a nem fizetést egy olyan időszakban, amikor a vállalkozások száma tízezrével csökken?
– A vállalkozók a jelenlegi helyzetben kétféle menekülési útvonalat választhatnak, vagy előre menekülnek, újabb, nagyobb befektetésekkel keresve akár más piaci lehetőségeket, vagy megpróbálják túlélni – mérsékelve a költségeiket– a jelenlegi helyzetet.
Az építőipari vállalkozások zömében az első utat választották, a lánctartozás szorításából úgy akartak kitörni, hogy hiteleket vettek fel. Ugyanakkor azt is látni kell, otthoni költési szokásait viszi át a vállalkozásba a tulajdonosok zöme, hiszen mintegy 800 ezer valódi vállalkozás működik, az átlagosan 2,2 alkalmazottal és a családtagokkal együtt szinte lefedik a teljes munkaerőpiacot. Az FMCG-szektor, mint már említettem, kissé könnyebb helyzetben van, nem mérséklődött ennyire drámaian a fizetőképes kereslet. Viszont a globális láncok rendkívül éles versenyhelyzetet teremtettek. A kis- és középvállalkozások ezt pedig a hagyományos családi üzlettípussal, azaz a személyes szolgáltatási modellel képesek kivédeni, illetve a piacon megmaradni. A faktorálás sok tartalékot rejt még magában, ami szintén a továbblépés egyik módja lehet.

A feketelista visszatartó erő
– A Széchenyi-kártyának van egy Magyarországon még szokatlan specialitása, a nem fizetők nevét úgynevezett feketelistán teszik közzé.
– A kártya mögötti konstrukció egyik alappillére a személyes felelősségvállalás. A hiteligénylő nem a bankba megy be először, hanem valamelyik irodánkba, ahol megvizsgáljuk a pénzügyi helyzetét. Így a másik oldal, a bank felé mintegy villámhárítóként működünk. De az igénylés elbírálásának feltétele, hogy az illető vállalja: ha nem fizet, akkor a nevét nyilvánosságra hozzuk. Másrészt a hitelért magángaranciát vállal, így nem kell jelzáloggal terhelni a házát vagy egyéb magántulajdonát. Ez a kettős kritériumrendszer elég erőteljesen nyomja a vállalkozót, hiszen, ha valaki nem tud fizetni, be kell látnia, nem jó vállalkozó, amiről tudomást kell szereznie a környezetének. Vidéken, a helyi sajtóban publikált listának hihetetlen visszatartó ereje van, senki nem akar megszégyenülni saját lakóhelyén. Nálunk pedig az összes igénylő 80 százaléka fővároson kívülről kerül ki.
A Széchenyi-kártya sikerét elemezve most pedig azon dolgozunk, hogy másfajta hiteleket is nyújthassunk, például beruházásokhoz.
Lakatos M.