Portugáliában lép piacra a holland Action diszkontlánc
Megnyitotta első üzletét a holland Action diszkontlánc Portugáliában, Vila Nova de Gaia-ban, és még az év folyamán további három üzletet tervez nyitni az ország északi részén.
A szomszédos Spanyolországban elért sikert követően a vállalat úgy látja, hogy Portugália ideális piac az általa alkalmazott árfekvésű modell szempontjából, amelynek mottója: „kis árak, nagy mosoly”.
A vállalat honlapján található álláshirdetések szerint az új üzletek Barcelosban, Santo Tirso, Guarda és/vagy Entroncamento városokban lehetnek.
A portugáliai üzletek ellátása kezdetben a vállalat toulouse-i disztribúciós központjából történik majd de a logisztika racionalizálása érdekében a kiskereskedő októberben egy Madrid melletti egyszerre Spanyolországot és Portugáliát is kiszolgáló elosztóközpont megnyitását is tervezi.
Az első lépés
Bart Raeymaekers, a Benelux államok, Németország, Olaszország, Spanyolország és Portugália regionális igazgatója így nyilatkozott:
– Nagyon örülünk a portugáliai indulásnak, és ez a négy üzlet csak az első lépés. Az Action más országokbeli történelméből kiindulva jellemzően kicsiben kezdünk, majd addig terjeszkedünk, míg az egész piacot lefedjük.
Raeymaekers „biztos” abban, hogy a portugál főváros, Lisszabon is szerepel majd a csoport terveiben.
Tavaly az Action több mint 300 üzletet nyitott, és jelenleg több mint 2500 üzlethelyiséget működtet 12 európai országban: Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Luxemburgban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Hollandiában és Portugáliában.
A heti 15,3 millió vásárlót kiszolgáló holland diszkont a „leggyorsabban növekvő, 8,9 milliárd eurós bevétellel rendelkező, alacsony árfekvésű non-food termékeket forgalmazó kiskereskedőnek” tartja magát.
Az Action világszerte több mint 70 000 partnerrel dolgozik együtt, és 14 kategóriában 6000 termékből álló széles választékot kínál, köztük játékokat, háztartási cikkeket, kerti kellékeket és barkácsszerszámokat, valamint válogatott élelmiszereket és italokat.
Ezek közül mintegy 1500 termék ára nem éri el az 1 eurót, és a vonzó árú termékek köre hetente 150 új termékkel bővül.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
Megnyitotta első kizárólag non-food üzletét a Lidl Németországban
A németországi Lotstettenben nyitotta meg első, kizárólag nem-élelmiszer termékeket kínáló…
Tovább olvasom >Rekordév a Müllernél: egymillió vásárló naponta, terjeszkedés és digitális fejlesztések minden fronton
A Müller drogéria- és kiskereskedelmi vállalatcsoport történetének egyik legsikeresebb évét…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Új könnyítések a fenntarthatósági jelentésben
2025. július 11-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >