Porsche: mélyült az értékesítési válság Kínában, világszerte is csökkentek az eladások tavaly
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt visszaesett: a német sportautó-gyártó Kínában 26 százalékkal kevesebb járművet adott el, miközben globális kiszállításai 10 százalékkal csökkentek az előző évhez képest – áll a cég honlapján pénteken közzétett jelentésben.
A Volkswagen-csoporthoz tartozó Porsche közlése szerint 2025-ben összesen 279 449 sportkocsit és terepjárót szállított le világszerte, szemben a 2024-es 310 718 darabbal. A tavalyi volt a legalacsonyabb éves értékesítési volumen 2020, a koronavírus-járvány éve óta. A visszaesés közel feléért a kínai piac gyengélkedése felelős.
Kínában a Porsche 41 938 járművet értékesített, ami a negyedik egymást követő éves csökkenés, és jelentős visszaesés a 2021-ben eladott közel 95 700 darabhoz képest. A vállalat a romló piaci környezetet és az egyre élesebb versenyt – különösen az elektromos modellek szegmensében – jelölte meg fő okként. A korábbi vezérigazgató, Oliver Blume többször is úgy fogalmazott, hogy a luxustermékek piaca Kínában gyakorlatilag összeomlott, részben az ingatlanválság miatt visszafogott fogyasztás következtében.
Más régiókban is gyengült a kereslet: Németországban 16 százalékkal, Európa többi részén 13 százalékkal csökkent az értékesítés. Az úgynevezett tengerentúli és feltörekvő piacokon – köztük Afrikában, Latin-Amerikában, Japánban, Dél-Koreában és Ausztráliában – enyhe mínuszt könyvelt el a gyártó. Ezzel szemben Észak-Amerikában, amely a Porsche legfontosabb piaca, az eladások stabilak maradtak: mintegy 86 200 járművet szállítottak le, az előző évhez hasonló mennyiséget.
Modellszinten a Macan volt a legkeresettebb típus 2025-ben, 84 328 darabos értékesítéssel, ami 2 százalékos növekedésnek felel meg; az eladások több mint fele a tisztán elektromos változathoz kötődött. A 911-es sportkocsi szintén rekordot döntött közel 51 600 kiszállított példánnyal. Ezzel szemben több más modell – köztük a 718-as sorozat, a Panamera, a Taycan és a Cayenne – értékesítése jelentősen visszaesett.
Matthias Becker értékesítési igazgató szerint a 2025-ös eredmények összhangban vannak a vállalat várakozásaival. A Porsche az elmúlt évben stratégiai irányváltást jelentett be: a korábbi, erőteljesen elektromos fókusz helyett ismét nagyobb szerepet szán a belső égésű és hibrid hajtásláncoknak, miközben az idei évre „reális” értékesítési volumeneket tervez a kifutó modellek és a piaci bizonytalanságok fényében.
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelkedő évet zárt a BMW Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Audi globális kiszállítása 2,9 százalékkal csökkent tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Noszek Péter lett a Menedzserszövetség elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

