Pop-up üzletet nyitott az Amazon Kína legfrissebb e-kereskedelmi platformján
Decemberben megnyitotta pop-up üzletét az Amazon Kína legújabb e-commerce-platformján, a Pinduoduon, adta hírül a Reuters. A bolt december végéig tartott nyitva, és nagyjából ezerféle tengeren túli terméket árusított. Az Amazon lépése azt jelzi, hogy a cég egyre inkább változtat pozícióján Kínában, hiszen korábban bezárt egy olyan piacteret, ahol kínai termékek voltak kaphatók.
Az Amazon nem volt könnyű helyzetben Kínában, hiszen olyan versenytársakkal kellett megküzdenie, mint az Alibaba Tmall-ja vagy a JD.com. Az, hogy az Amazon boltot nyitott a Pinduoduon, azt mutatja, hogy a négy éve indult startup megtörte az Alibaba és a JD dominanciáját Kína e-commerce-piacán.
A három cég közötti verseny az elmúlt hónapokban jelentősen felerősödött, a Pinduoduo pedig, amely vásárlóit állandó, alacsonyan tartott áraival kápráztatja el, nemrég komoly, 11 milliárd dolláros értékvisszaesést szenvedett, miután közzétette negyedéves jelentését, amelyben jelentős veszteségekről számolt be, a riválisokkal folytatott harcnak köszönhetően. //
Kapcsolódó cikkeink
Beruházni tervez a Shein az Egyesült Királyságban
A Reuters szerint a Shein a következő öt évben 211…
Tovább olvasom >Tizenkét hónapja csökkennek az élelmiszerárak Kínában
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában:…
Tovább olvasom >AI-együttműködéssel segít az Amazon a márkáknak a hirdetések teljesítményét mérni
Egy mesterséges intelligenciát alkalmazó piacelemző platformmal lépett együttműködésre az Amazon,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >