Plakátkiállítással indítja jubileumi évét a Heineken Hungária
A Soproni Sörgyár idén 125 éves. A folyamatos megújulás és innováció szerves része a Soproni Sörgyár történetének – ezt üzeni az a „Csapoljunk jobb világot” című plakátkiállítás, amely az évforduló alkalmából, 2020. március 13-án, Sopron Várkerület Főteréről indult országos körútjára. A kiállítás azt mutatja be, hogyan tehet a környezetvédelemért és a fenntarthatóságért egy olyan nagy múltú vállalat, mint a Soproni Sörgyárat üzemeltető Heineken Hungária, ugyanakkor a fogyasztók szerepére is felhívja a figyelmet.
– Azt szeretnénk, hogy a Heineken legyen a világ legzöldebb sörgyártója – osztotta meg a világcég célkitűzését Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária, vezérigazgatója (képünkön).
A vezérigazgató kiállításmegnyitójában felhívta fel a figyelmet, hogy a Heineken Hungária kiemelt figyelmet fordít alapanyagainak hazai beszerzésére. A Soproni sörhöz jó ideje kizárólag Magyarországon termett árpát, a Soproni radlerek ízesítéséhez pedig magyar meggyet és bodzát használnak fel. A vállalat beszállítóinak jelenleg 85 százaléka hazai vállalkozás, ami azt jelenti, hogy a gyár által foglalkoztatott közel 470 munkavállalón kívül, a Heineken Hungária közvetett módon több száz család megélhetéséhez járul hozzá. //
Kapcsolódó cikkeink
Új trade marketing vezető a HEINEKEN Hungáriánál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Díjat nyert a HEINEKEN Hungária „Net Zero Production” karboncsökkentési programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„A Soproni generációk óta ott van az élet kis és nagy pillanataiban”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


