Piroska csárda
Nyár elején nyílt meg újjáépítve az egy évvel korábban porig égett siófoki Piroska csárda. Mindössze egy év, ám a mostani hely évtizedekre van legendás elődjétől: elkezdett érződni, hogy a 21. századot írjuk.
A 30-35 felettiek egy Balaton-parti étterembe talán még most is valamiféle félelemmel, előítélettel lépnek be, de ahogy a tulajdonos Majoros család egy másik üzletéből „átirányított”, egyébként olimpiai bajnok és más nemzetközi szakácsversenyek győzteseként ismert séf fogalmaz: azok az idők rég elmúltak, a Piroskában ma már minden a piacgazdaság, a konkurenciaharc mentén rendeződik. Az iskolában is oktató, hazai roadshow-kat tartó szakács szerint egy ilyen színvonalú helyen csak friss alapanyaggal lehet dolgozni, és ha a vendég visszaküldi a levest, mert, mondjuk, a petrezselyem nem friss rajta, ő elnézést kér, és újat ad.
Az új séfnek sikerült az évtizedek óta a „hagyományos” konyhára esküsző tulajdonost rávennie az étlap forradalmasítására, így annak gerincét ma már két külön virtuális fejezet adja: a csárda- és házias ételek, valamint a nemzetközi konyha fogásai – utóbbi egyébként az elmúlt hónapokban természetesen egy könnyebb, nyári vonalat képviselt. Mindehhez nemcsak a tálalás lett jóval modernebb; a mai, egyre igényesebb csoportok étkeztetésére is a trendi, kisebb adagos, 5-6 fogásos ételsorokat ajánlják. A modernizálódás bizonyítéka az is, hogy a Majoros család „második generációja” az újjáépült csárda nyitásakor már ügynökség segítségét vette igénybe a kommunikációs munkához. Az árak Siófokhoz és a minőséghez mértek (főételek 1890 és 4290 Ft között). n
101654.png Siófok, Zamárdi út
Tervező: Jánosik János, Istvándi Bea • Konyhafőnök: Nótár László
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >