Petőfi Sándor arca és verssora a Red Bull dobozon
Egyedi grafikával kerülnek január végétől az üzletek polcaira a Red Bull dobozai. A grafika a közelgő Red Bull Pilvakerre hívja fel a figyelmet, amely 2012-ben még versenyként indult, az utóbbi két évben azonban teltházas színházi előadásként köszöntötte március 15-ét.
A formabontó – és immáron hagyományos – rendezvény a magyar rap és könnyűzenei szcéna tehetségeinek ad lehetőséget arra, hogy a saját stílusukban és feldolgozásukban szólaltassák meg a hazai költészet legszebb alkotásait. A videoklipek és a dalok fiatalok tízezreihez juttatják el a klasszikus műveket – XXI. századi formában.
A Red Bull ritkán változtat a termék világszerte ismert külsején, 2016-ra azonban a magyar rendezvény kivívta a jogot, hogy felkerüljön a dobozokra. A dizájnt a Red Bull megbízásából a Kastner&Partners nemzetközi reklámügynökség készítette. A Red Bull márkával több mint 25 éve foglalkozó cég a terv megszületéséhez Vidák Zsolt grafikus segítségét kérte, aki egyedi stílusával adaptálta Petőfi Sándor ikonikus dagerrotípiáját és verssorát a dobozra. Vidákot 2010-ben, 2012-ben és 2014-ben is a világ kétszáz legjobb grafikusa közé válogatott be a Lürzer’s Archive, a reklámvilág legismertebb magazinja. A „Látjátok ezt a táncot, halljátok e zenét” – Petőfi-idézet nemcsak a Red Bull Pilvaker jelmondata, hanem idén játékra is buzdítja a rímek szerelmeseit. Minden vásárló a maga módján folytathatja a mondatot, a legötletesebb költemények alkotóit a zsűri megajándékozza.
A különleges tervezésű Red Bull dobozok hamarosan az összes üzletben kaphatóak lesznek, március 15-én pedig ismét a Erkel Színház ad otthont a magyar írók, költők előtt tisztelgő eseménynek.
Kapcsolódó cikkeink
Európai terjeszkedésbe kezd a belga ALDI energiaitala
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ALDI-áruházakban vezeti be a Red Bull új termékét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >E-cigaretta, kávé, energiaital – mit “szólnak” a fogaink?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Giving Friday: akciók helyett jótékonyság, 42 millió forintot adományoz a dm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új PENNY üzlet nyílt Tab városában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
