Pesszimista hangulatban a magyar fogyasztó
A gazdasági közhangulatot mutató index tavaly év végén a 2006-os történelmi mélypontnál csak alig volt magasabb.
Az ország gazdasági helyzetében decemberben már a megkérdezettek 77 százaléka látott romlást, és alig 3 százalékuk javulást. Szerény vigasz, hogy 2007 márciusa óta a jövőre vonatkozó várakozások, ha csak kicsivel is, de kevésbé borúlátóak, mint a múlt értékelése.
A lakosság továbbra is a munkanélküliség mértékének emelkedését valószínűsíti (a múltra vonatkozó becslések átlagosan 21-24 százalék között, míg a jövőre vonatkozóak 24-28 százalék között ingadoztak.
Az elmúlt év során lényegében stagnált a hitelfelvételt tervezők aránya – a legrosszabb jövedelmi helyzetűek körében enyhén csökkent a hitelfelvételi kedv, de ezt ellensúlyozta a legjobb helyzetűek körében mért növekedés. A megszorítások hatása, hogy valamivel többen próbáltak a jövedelmükből félretenni, mint 2006-ban – igaz, a megtakarítás átlagos mértéke többnyire a háztartás jövedelmének 15 százaléka alatt maradt. Ezzel együtt kismértékben, de fokozatosan csökkent a vásárlási kedv is: bár a nyár végén még kisebb emelkedés volt látható, az év végére már csak a háztartások 18 százalékában tervezték nagy értékű tartós fogyasztási cikk beszerzését, és így ez az arány ismét a 2002 óta mért legalacsonyabb szintre süllyedt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >