Pertársaságba tömörülnek a költöző trafikosok
Pertársaság létrehozását fontolgatják azok a trafikosok, akiknek egy új szabályozás miatt kell bezárniuk boltjukat – írja a Magyar Nemzet Online. Szombattól nem nyithatnak ki a benzinkutakon és a 2500 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező plázákban, illetve hipermarketekben működő dohányboltok. A döntést azzal indokolják, hogy ezeknek a boltoknak nagyon magas a profitjuk, miközben több trafik veszteséges. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára nehezményezi, hogy semmiféle kártérítést sem kapnak a kiebrudalt vállalkozók.
Szombattól nem működhet trafik a benzinkutakon, valamint a plázákban és hipermarketekben. A jogalkotó a piackiegyenlítés érdekében hozta meg ezt a döntést – mondta a Hír TV-nek Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője. Ezek a dohányboltok bonyolítják ugyanis az összforgalom majdnem ötödét.
Sokan kétségbe estek a döntés miatt, mert egy hosszabb távú, húszéves befektetésben gondolkodtak – mondta egy trafikos a Hír TV-nek. Bertalan Zsolt két dohányboltot üzemeltet a XIII. kerületben, az egyiket most be kell zárnia. Már megvan az új helye, de attól tart, hogy ennek a forgalma jelentősen elmarad a mostanitól. Ezenkívül elbukta a mostani üzlethelyiség kialakítására költött 5-6 millió forintot. Az új üzlet kialakítása is legalább másfél-kétmillió forint lesz – fogalmazott a trafiktulajdonos.
Több érintett azt fontolgatja, hogy pertársaságot alakít. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára rámutatott, a mostani jogszabályok szerint nem kapnak kártérítést a kiebrudalt vállalkozók. Jelenleg ugyanis az csak abban az esetben illet meg egy vállalkozást, ha a koncesszióját az állam elvenné, de nem erről van szó – mondta a főtitkár.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >