Pénzügyi ismeretek iskolásoknak
Sikeresen zárult a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny első fordulója, melyre 150 pályázat érkezett az ország minden területéről. 89 általános iskola nevezett a versenybe, és több mint 600 tanuló tette próbára tudását és kreativitását a pénzügyekhez kötődő feladatok megoldásával. A K&H Csoport fontosnak feladatának tekinti, hogy a felnövekvő generáció mielőbb elsajátítsa az alapvető pénzügyi ismereteket, mely a teljes élet nélkülözhetetlen része. Ezért indította útjára a fiatalok pénzügyi oktatását célzó kezdeményezését, amely során immár második alkalommal hirdetett országos versenyt általános iskolások részére.
„A Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny első, online fordulójában a 3-5 fős csapatoknak többek között meg kellett tervezniük az iskola pénzét, matematikai feladatot kellett megoldaniuk, elmagyarázniuk, miért fontos a biztosítás, és nem utolsó sorban ki kellett találniuk egy képzeletbeli vállalkozást és elkészíteni annak üzleti tervét. A gyerekek legtöbbje pékáru boltot, ruha üzletet, nyelviskolát vagy állatkozmetikát nyitna, de van olyan csapat, aki a botsáska tenyésztésben látja a jövőt” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.
A második forduló márciusban indul 50 csapat részvételével, ahol a regionális középdöntőkben – Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Győrött – mérhetik össze tudásukat a legjobb csapatok, a budapesti döntőre pedig májusban kerül sor. A verseny során a K&H Csoport nemcsak a diákokat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazza.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >