Péntektől várja a nagyközönséget a Gourmet Fesztivál
Magyarország legjobb éttermei, cukrászdái, borászatai és a legjobb hazai és külföldi séfek rakottkrumpli-kreációi várják péntektől a háromnapos Gourmet Fesztivál látogatóit a fővárosi Millenáris parkban.
A rendezvény immár második éve a többnyire modern kínálat mellett egy-egy hagyományos ételt is fókuszba állít. Míg tavaly a séfek a gulyás tematikáját járták körül, idén a rakott krumpli kerül terítékre, a szakácsok elképzelései szerint változatosan újraálmodva: lesz például rakottkrumpli-leves, rakott krumpli Szent Jakab-kagylóval, algával.
A fesztivál célja, hogy bemutassa a hazai gasztronómia állapotának keresztmetszetét. Az élmezőnybe tartozó mintegy ötven étterem, cukrászdák, borászatok, pálinkaházak és egyéb kiállítók mutatkoznak be. Ezek mellett nagy szerepet kap a street food, az utcai ételek világa is.
Az idei év témájához kapcsolódva megtudhatják az érdeklődők, miben más a kézműves, hazai nemesítésű burgonya, mint az ipari krumpli, bemutatkozik a Basa is, egy sütésre és főzésre egyaránt alkalmas burgonyafajta.
A rendezvény mindhárom napján egy-egy hazai Michelin-csillagos étterem – az Onyx, a Costes és a Borkonyha – séfje várja a vendégeket, akik a főzés mellett néhány kulisszatitkot is elárulnak a Michelin-csillagok világából.
Az izgalmas ételkreációk mellett ismeretlen fűszernövények dísz- és nemesített változatait is megismerhetik az érdeklődők, a kíváncsiak a megszokottól eltérő ízvilágú salátákat is kóstolhatnak.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is lesz séfbárbaj, a magyarokat a Bock bisztró főnöke, Biró Lajos és Segal Viktor mesterszakács képviselik, akik az idén a rizst választották a párbaj témájának. A francia sztárséfparádé résztvevői ezúttal Alain Caron, a világjáró szakács és tanácsadó, többek közt a holland MasterChef zsűritagja, valamint Jaques Pourcel, a montpellier-i Michelin-csillagos Jardin des Sens tulajdonos séfje.
Bemutatkoznak biogazdaságok, manufaktúrában előállított magolajok, natúrkrémek, ecetkülönlegességek és lesznek kézzel készített bon-bonok, prémium desszertek, torták, piték.
Tavaly már 100 kiállító finomságait kóstolhatta meg a több mint 12 ezer érdeklődő, idén pedig még ennél is több kiállítót és vendéget várnak a háromnapos rendezvényre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >