Pénteken rendezik a 9. Strandok éjszakáját
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezik immár 9. alkalommal a Strandok éjszakáját július 27-én, a jó idő miatt várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők – jelentette be Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Kiemelte: pénteken az ország 40 fürdője várja meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőkkel, és szórakoztató programokkal a strandolni, fürdőzni vágyókat. Várakozásaik szerint idén mintegy negyvenezer látogató vesz részt a programokon – tette hozzá Zámbori Péter, a fürdőszövetség választmányi tagja. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar fürdőkre, az évezredes magyar fürdőkultúra hagyományaira.
A helyszínek jelentős része éjfélig tart nyitva, azonban több fürdő akár éjjel 2 óráig is fogadja a vendégeket élő koncertekkel, tűzzsonglőr bemutatókkal, szauna szeánszokkal Bükfürdőtől Kisújszállásig, Makótól Zalakarosig, de számos helyen lesz hab-party, retro-diszkó, fényfestés, lézer show, és aqua zumba is.
A csatlakozott fürdők által meghirdetett programokról a fürdőszövetség honlapján olvasható részletes tájékoztatás.
Boros László Attila az MTI érdeklődésére elmondta: az első öt hónapban kiemelkedő volt a forgalom a magyarországi fürdőkben, volt ahol kétszámjegyű növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest. Azonban a júniusi kedvezőtlen időjárás miatt az addig elért bővülést nagyrészt elvesztették. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fontos változások élesedtek a magyar strandokon
A Pénzcentrum Balogh Zoltánnal, a Magyar Fürdőszövetség főtitkárával készített interjút,…
Tovább olvasom >Durván nőhetnek a fürdőbelépők árai
Az új év kezdetével több fürdő is szembesül a január…
Tovább olvasom >Magyarország kincsei védjegyet kapnak a fürdők és a gyógyhelyek is
A szálláshelyek kötelező minősítése mellett immár a turisztikai attrakcióknak is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >