Pénteken nyit a soproni bormarketing-központ
Megnyit Sopron belvárosában a ForumVinorum bormarketing-központ pénteken.
Rigler Zsolt projektgazda, a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a turistákat és a helyi borbarátokat megcélzó létesítmény polcain 16 borászat több mint 150 féle soproni bora várja az érdeklődőket, a lehető legszélesebb fajtaválasztékot felvonultatva.
A hivatalosan már október végén felavatott, 150 négyzetméteres bormarketing központ nem vendéglátóhely, borház, hanem olyan fórum, ahol a térség minden, minősített borral rendelkező gazdája megmutathatja a termékét a nagyközönségnek.
Rigler Zsolt ismertette: a központ része egy borbemutatóhely, ahol három vitrinben, magyar, angol és német nyelvű feliratok segítségével a helyi szőlészet, borászat és a falusi élet emlékeivel is megismerkedhetnek a látogatók. Ezt egyszerre harminc vendég befogadására alkalmas vinotéka egészíti ki.
Jelezte: szálláskiajánlással nem kívánnak foglalkozni, de azokkal a partnerekkel, akik sokat tesznek a borvidékért – például csak itteni borokat kínálnak vendégeiknek – kivételt fognak tenni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >