Partnerségben erősödik a hazai agrárium és a vidék egyaránt
A kormányzat a gazdák és a vidéki vállalkozások partnere, a magyar vidékkel szövetségben dolgozik – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Új Lendület EXPO Marcaliban elnevezésű rendezvény megnyitóján, szombaton.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
Feldman Zsolt kiemelte, hogy míg Nyugat-Európában több olyan ország akad, ahol komoly konfliktus alakult ki a kormányzat és a vidék, az agrárium között a mezőgazdasági kedvezmények csökkentése, a támogatások megvonása miatt, addig a magyar agrárium és vidék éppen az ellenkezőjét élheti meg. Példaként említette, hogy az őstermelőket jelentős adókedvezmény segíti, valamint szélesedtek a kistermelők értékesítési lehetőségei. Háromszorosára növelték a vidékfejlesztési támogatások forráskeretét, a legkisebb vállalkozások is pályázhatnak fejlesztési és beruházási projektjeikhez segítségre 2024-ben. Az elmúlt időszakban mintegy 55 ezer kis- és közepes vállalkozás jutott támogatáshoz a Vidékfejlesztési Program által, ezen források segítséget jelentettek a fennmaradásukhoz és az értékteremtő tevékenységükhöz egyaránt – ismertette. Hangsúlyozta: ugyanakkor az ország akkor tud majd igazán fejlődni, előrelépni, és a hazai vállalkozások is akkor fognak erősödni, ha béke lesz a szomszédban. Ezért szükséges a következetes kiállás a békepárti álláspontok mellett. Feldman Zsolt, aki egyben a rendezvény fővédnöke fontosnak tartja, hogy egy kistérség vagy –régió, illetve azok vállalkozói, piaci szereplői és termelői megmutassák a helyieknek, az országnak és a világnak értékeiket. „Ez a kör akkor tud erősödni, ha ezt elérhetővé tesszük számukra. Erre kiváló lehetőséget biztosít az újraélesztett Marcali expó is most Somogy vármegyében” – tette hozzá.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: továbbra is a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kockázatú vármegyékben a madárinfluenza elleni kötelező intézkedések léptek életbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A JYSK és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös adománya több ezer rászorulónak nyújtott segítséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét az ALDI, már 3,2 millió magyar fogyasztó számára elérhető a házhoz szállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kézzel készült mini desszertcsodák kerültek a Gundel asztalára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >