Parragh László: Lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában – amelyet a napi.hu szemlézett – beszélt arról, hogy az árstopok hamarosan kivezetésre kerülnek. Parragh szerint 2023 könnyebb év lesz, mint 2022 volt.

A beruházási oldal élénkülhet
Úgy véli, kedvező folyamat, hogy a kezdeti pánik után a cégek döntő része egyre inkább alkalmazkodik a magas energiaárakhoz, és olyan úton indult el, amely minden bizonnyal fenntarthatóvá teszi a működését.
Ugyancsak kedvező gazdasági környezetet idéz elő az európai uniós források lehívásáról szóló megállapodás ténye kedvező hatást tett a forint árfolyamára, a magyar fizetőeszköz a jövőben tovább erősödhet.
Van egy régi mondás, miszerint ami nem tesz tönkre, az megerősít. Ha például az infláció alakulását elemezzük, akkor megállapítható, hogy lassan elérjük a csúcspontot. Ez egy-két hónap múlva következhet be, amelyben nyilván a bázishatások is szerepet játszanak, de a tény attól még tény
– mondta az interjú során a kamara elnöke.
Parragh László szintén kedvezőnek nevezte, hogy a forint árfolyamánál nagyon erőteljes stabilizálódás látható. Azt viszont nem lehet előre megmondani, hogy ez meddig lesz így. Ezzel együtt minden esély megvan arra, hogy tartós legyen. Meglátása szerint nagy eséllyel elkerüli az ország a recessziós pályát, és fenntartható marad a gazdaság növekedése.
A következő nagy feladatot, kihívást a kamatoldalon érzékelem. A gazdasági növekedésnek és fenntarthatóságnak a legnagyobb akadálya most a válságzónákra jellemző magas alapkamat, amely jelenleg tizenhárom százalék. Ennek negatív hatása leginkább beruházási oldalon mutatkozik meg, amely közvetlenül az építőiparra hat leginkább, ahogy ez már a visszaeső megrendelésszámon is látszik.
– hangsúlyozta a kamara elnöke
Kapcsolódó cikkeink
Újabb eszközzel támogatja a kormány a turisztikai ágazatot
A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az…
Tovább olvasom >Májusban csökkent a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >